Miután Kármán András a Facebookon tette helyre Orbán Viktort, Havasi Bertalan a Fidesz nevében közleményben szólt vissza a pénzügyminiszternek.
A párt sajtófőnöke arról írt, Magyarország olyan időszak előtt áll, amikor a gazdasága teljesen leblokkol, és makrogazdasági mutatóiban is megrendül.
Orbán Viktor Kötcsén világossá tette, hogy ezt a forgatókönyvet az ellenzék nem kívánja, nem idézi elő, nem is tudná előidézni. A Fidesz és a nemzeti oldal nem akar rosszat a hazánknak. Ez a folyamatok előre jelezhető dinamikája. A gazdaságkormányzat alkalmatlansága és a kormányzati inkompetencia, ami öt hónap után teljesen nyilvánvaló, természeténél fogva csak ideig-óráig titkolható
– írta.
Havasi szerint Kármán Andrást az Orbán-kormányban betöltött államtitkári pozíciójából alkalmatlansága miatt kellett elküldeni. „Mostani feladata messze meghaladja az erejét, de még ez sem lehet indok arra, hogy félrevezesse a közvéleményt. Ebben a helyzetben személyeskedés helyett az lenne a dolga, hogy a gazdaságpolitikával foglalkozzon, és legyen őszinte a magyar emberekkel és a vállalkozásokkal.”
A gazdaság tényei és adatai önmagukért beszélnek, jól látható, hogy az újkommunista politika a falnak viszi a magyar gazdaságot. Kármán András minden reggel attól retteg, hogy az aznapi színpadi előadás nem fog sikerülni, és mindenki számára pőrén kiderül a valóság a magyar gazdaság helyzetéről, és a kormány összes hazugsága és alkalmatlansága végérvényesen lelepleződik
– zárta közleményét Havasi.

