Nagyvilág

Több száz diáklányt raboltak el

Az iskolásokat felfegyverzett iszlamisták vitték el Nigéria északkeleti részén. Az incidens hátterében a Boko Haram szervezetet sejtik.

Több mint száz diáklányt raboltak el felfegyverzett iszlamisták Nigéria északkeleti részén egy bentlakásos iskolából – közölte kedden egy biztonsági forrás.

Az iskola elleni támadás keddre virradó éjjel történt a Borno állambeli Chibok településen. Egy helyi tisztségviselő tájékoztatása szerint a fegyveresek teherautóval érkeztek a lányoknak fenntartott állami középiskola épületéhez, majd megparancsolták az ott tartózkodóknak, hogy menjenek velük – írja az MTI.

Borno állam fővárosának, Maidagurinak a rendőrkapitánya megerősítette a támadás tényét, az áldozatok számáról azonban nem nyilatkozott. Később egy biztonsági forrás megerősítette: több mint száz lányt raboltak el. A BBC brit közszolgálati adó által idézett források szerint pedig 200 tanulót vittek el.

Chiboki lakosok elmondták, hogy a diákok a héten tették volna le azt az év végi vizsgát, amely a tanulmányaikat lezáró oklevél megszerzésének feltétele.

Megint a Boko Haram?

A hatóságok közölték: a történtek mögött a Boko Haram nevű iszlamista szervezet állhat, amely 2009 óta egyre véresebb lázadóharcot vív az északkeleti és középső országrészben, ahol egy önálló iszlám állam megteremtésére törekszik. A szélsőséges csoport, amely a nyugati oktatást “bűnnek” tartja, gyakran iskolákat állít célkeresztjébe.

A Boko Haramot tartják a hétfői véres abujai merénylet felelősének is. A hetvennél is több halálos áldozatot követelő buszpályaudvari támadás nyomán Nigériában kedden bejelentették, hogy több mint 6 ezer rendőrt és katonát helyeznek készültségbe májusban Abujában, az afrikai világgazdasági fórum alkalmából. Többen aggodalmuknak adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy a fekete kontinens legerősebb gazdaságának számító nyugat-afrikai ország képes lesz-e az afrikai államfők és üzleti vezetők részvételével zajló, május 7. és 9. között megrendezésre kerülő nagyszabású esemény biztosítására.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik