Nagyvilág

Egy járatot töröltek Ferihegyen

Hétfőn reggelig egy, a Lufthansa müncheni járatát törölték Ferihegyen, de jó néhány gép késve érkezik, illetve indul az izlandi vulkánkitörés okozta hamufelhő miatt.

Csak délután érkezik meg például a Wizz Air délelőtti barcelonai járata és késik a Delta New Yorkból érkező menetrendszerinti járata is, mert a hamufelhő miatt útirányt kell változtatnia.

Fehér Imre, a légiforgalmi szolgálat, a HungaroControl szóvivője elmondta: Magyarországon nem kellett légtérzárat elrendelni, mert mire vasárnap éjszaka Magyarország fölé ért a hamufelhő annyira felhígult, hogy nem veszélyezteti a légiközlekedést. A szóvivő hozzátette, a felhő Északnyugat-Magyarországot érintette. Mivel a hamufelhő 6.000 méter alatt van, ezért elsősorban a repülőgépek le- és felszállását zavarhatja – magyarázta a szóvivő.

A magyar légteret ugyan nem kellett lezárni és Ferihegy is indít és fogad járatokat, de más repülőterek esetében ez esetleg nem így van, s ezért volt szükség a járattörlésre, s ezért késhetnek a járatok is.

Az izlandi Eyjafjallajökull vulkán hamufelhője miatt szerdán Nagy-Britania és Írország felett kellett légtérzárat elrendelni

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik