Mikor járt legutóbb Ózdon?

Úgy három hete.

Mi volt a legmeglepőbb kérés, amellyel a kormánybiztosi kinevezése óta ott vagy máshol előállt valaki, hogy intézze el?

Már a kérdésében benne van az az alapfeltételezés, hogy akik hatalomra kerülnek, azok egyenként intézik el az emberek személyes ügyeit. És valóban azt gondolom, hogy Magyarország így működik egyelőre. Ez egyfajta szocializáció eredménye. Úgy nőttünk fel ebben a társadalomban, hogy mindig volt egy hatalom, amelyik leuralta az embereket, de amelyiktől közben követelni is lehetett. Ez a dinamika.

Van egy kéréstípus, amely szerintem nagyon pontosan megmutatja, mi mozog az emberekben:

Kriszta, te ott ülsz a miniszterelnök mögött egész nap. Kérjél már nekem egy lakást.

Sokat elmond ez arról, hogyan gondolkodunk a politikusokról, és hogyan nevelődtünk bele abba, hogy feudalizmus, függőségi és urambátyám-viszonyok vannak. Az egész választási kampányunk és minden ígéretünk arról szólt, hogy ezt megváltoztatjuk, de ez nem fog egyik napról a másikra megtörténni.

Erre a kérdésre mi a válasza?

Ilyenkor hosszú társadalompolitikai választ adok a demokráciáról. Elmondom, hogy éppen azt szeretnénk megváltoztatni, hogy ne a kapcsolatrendszer és a „tűzhöz való közelség” döntse el, kinek intézik el az ügyét. Azt szeretnénk, hogy mindenki egyenlően férjen hozzá a javakhoz. Olyan államot akarunk, amely megteremti ehhez a kereteket, és olyan szolgáltatásokat, intézményeket épít, amelyek nem egyeseknek adnak kivételezett hozzáférést, hanem képesek válaszolni az emberek szükségleteire.

Ha még mindig a Van Helyed Alapítvány vezetőjeként dolgozna, lenne olyan kérés, amelyre másképp válaszolna, mint most, kormánybiztosként?

Ez már egy másik szint. Nagyon sokféle emberrel találkozom. Az egyéni kérés a legegyszerűbb civil szint. A másik szint a szakértőké, a szakembereké és a civileké. Már a kormányra kerülésünk előtt is nagy volt az aktivitás, sokan ajánlották fel az önkéntes munkájukat és a szaktudásukat, és most is rengeteg ilyen megkeresést kapok. Ezeket azért nehéz kezelni, mert a részvételiség intézményi rendszerét az elmúlt években lebontották. Pedig a képviseleti és a részvételi demokráciának együtt kell működnie.

A képviselőt megválasztják, felelősen dönt a parlamentben, később pedig elszámol a döntéseivel, de ehhez nagyon sok tudást kell megszereznie, és sok közös gondolkodásban kell részt vennie. Ebbe a civilek is be tudnak kapcsolódni. A most érkező felajánlások valójában szakpolitikai javaslatok, de egyelőre töredezetten jutnak el hozzánk. Rendszerszinten kell becsatornáznunk őket. Ezt csak kormányon lehet elkezdeni felépíteni, korábban erre nem volt mód.

Vegyünk egy konkrét példát. Egy mélyszegénységben élő, hatgyermekes, nem roma családanya bántalmazó környezetben él. Az ő szempontjai miként jelennek meg a döntéshozatalban, és hova szeretnének eljutni?