Belföld

Három év után jöttek rá, hogy a meleg férfi mégiscsak örökbe fogadhat Magyarországon

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Több mint hároméves eljárás után örökbefogadásra alkalmasnak nyilvánították Lakatos Bencét, aki bejegyzett élettársi kapcsolatban él azonos nemű párjával – közölte a férfit képviselő Háttér Társaság.

Bence 2023 februárjában jelentkezett egyedüli örökbefogadónak, miután a magyar jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy azonos nemű párok közösen fogadjanak örökbe gyermeket. Párja ugyanakkor az eljárás minden szakaszában részt vett.

A Fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat szakemberei környezettanulmányt készítettek, pszichológiai vizsgálatot végeztek, majd Bence örökbefogadásra való alkalmasságának megállapítását javasolták. Az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat vezetője azonban nem értett egyet a szakemberekkel. Az OGYSZ a gyámhatóságnak küldött levelében elismerte, hogy a vizsgálatok nem tártak fel kizáró körülményt, mégis azt írta, hogy Bence

családi körülményei mérlegelendő kockázatot jelentenek.

A gyámhatóság ennek nyomán alkalmatlannak minősítette a férfit.

A Fővárosi Törvényszék 2024 júniusában megsemmisítette a határozatot, és új eljárásra utasította a hatóságot. A bíróság kimondta: az elutasítás diszkriminatív volt, az alkalmasságról pedig csak a jelentkező egyedi körülményeinek és élethelyzetének vizsgálata alapján lehet dönteni.

A gyámhatóság a 2024 őszén lefolytatott új eljárásban ennek ellenére ismét elutasította Bence kérelmét. Indoklásában a férfi által „kínált családmodellre, mentalitásra, viselkedésre” és halmozott kockázati tényezőkre hivatkozott.

A második perben a bíróság megállapította, hogy a gyámhatóságnak az előző ítélet alapján egyetlen feladata lett volna: a támogató szakvéleménnyel együtt felterjeszteni az iratokat a családpolitikáért felelős miniszterhez. Ehelyett a miniszter bevonása nélkül ismét alkalmatlannak minősítették Bencét.

Az ügy harmadszor is visszakerült a gyámhatósághoz, amely azonban hónapokig nem intézkedett. A Háttér Társaság ezért kezdeményezte a bírósági ítélet teljesítésének kikényszerítését.

A Fővárosi Törvényszék 2026 áprilisában egymillió forintos bírságot szabott ki az érintett kormányhivatalra.

A gyámhatóság végül április végén, több mint három évvel a kérelem benyújtása után küldte meg az iratokat a miniszternek. Ekkor már – ugyanarra a 2023-ban elkészült szakvéleményre hivatkozva – maga is Bence alkalmasságának megállapítását javasolta.

A kérelem augusztus 3-án kapta meg a minisztériumi jóváhagyást, majd megszületett a gyámhatóság kedvező döntése is. A Háttér Társaság szerint a 2021-es jogszabály-módosítás óta Bence az első általuk képviselt, azonos nemű párkapcsolatban élő jelentkező, akit örökbefogadásra alkalmasnak nyilvánítottak.

Nehéz szavakba önteni, mit jelent számunkra ez a döntés

– fogalmazott Bence. Mint mondta, a pereskedéssel töltött évek alatt az tartotta bennük a lelket, hogy egy nap szülőkké válhatnak, és biztonságos otthont adhatnak egy gyermeknek. A döntéssel még nem történt meg az örökbefogadás, de megnyílt előttük a tényleges gyermekvállalás lehetősége.

Muhi Erika, a Háttér Társaság állandó ügyvédje szerint a gyámhatóság „előítéletes és diszkriminatív” ellenállása csak a kormányváltást követően változott meg. A szervezet közleményében arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon jelenleg közel 2500 gyermek vár örökbefogadásra.

Lakatos Bence és párja történetét 2024 decemberében részletesen bemutatta a 24.hu. Az akkor még folyamatban lévő eljárás miatt kérésükre megváltoztatott neveket használtunk.

A pár több mint tizennégy éve él együtt, 2017-ben Dániában házasságot kötöttek, egy évvel később pedig Magyarországon bejegyzett élettársi kapcsolatot létesítettek. Az örökbefogadás előtt nagyobb lakásba költöztek, elvégezték az örökbefogadói tanfolyamot, és a gyermekvédelmi szakemberek vizsgálataiban is együtt vettek részt.

Magyarországon az azonos nemű és más élettársi kapcsolatban élő párok nem fogadhatnak közösen örökbe, erre csak egyikük jelentkezhet egyedüli szülőként. A 2021 márciusában hatályba lépett módosítás óta ehhez a családpolitikáért felelős miniszter külön hozzájárulása is szükséges.

A 24.hu korábbi cikkében idézett adatok szerint 2021 márciusa és 2023 vége között 165 egyedüli örökbefogadó kérelme jutott el a miniszteri döntésig. Közülük 164-en megkapták a hozzájárulást, egy esetben pedig nem volt szükség miniszteri jóváhagyásra. Elutasító döntés nem született, azonos nemű párkapcsolatban élő jelentkező ügye azonban ebben az időszakban el sem jutott a miniszterig.

Lakatos Bence és párja történetét ebben a cikkben mutattuk be az ügynek egy korábbi szakaszában:

Kapcsolódó
A bíróság döntése sem hatotta meg a gyámhivatalt az örökbefogadásra jelentkező meleg pár ügyében
Hiába támogatta a bíróság, másodszor is elkaszálta egy meleg pár örökbefogadási szándékát a gyámhivatal. Dániel és János története.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik