Belföld

Minisztériumi vizsgálat zajlik az Országos Onkológiai Intézetnél

Branstetter Sándor / MTVA
Az Országos Onkológiai Intézet Kék Golyó utcai épülete.
Branstetter Sándor / MTVA
Az Országos Onkológiai Intézet Kék Golyó utcai épülete.
Már a múlt héten vizsgálat indult az Országos Onkológiai Intézetben egy, az Egészségügyi Minisztériumhoz érkezett bejelentés nyomán. Az egészségügyi miniszter szerint az eljárás nem a sajtóhírek hatására kezdődött, és egyelőre nem született döntés az intézet vezetéséről.

Az Egészségügyi Minisztériumba érkezett bejelentés nyomán már a múlt héten vizsgálat indult az Országos Onkológiai Intézetben – közölte az egészségügyi miniszter hétfőn a Facebook-oldalán.

Hegedűs Zsolt tájékoztatása szerint a vizsgálatot az Országos Kórházi Főigazgatóság, valamint a fekvő- és járóbeteg-szakellátásért felelős államtitkárság végzi. Egyértelművé tette, hogy az eljárás nem a megjelent sajtóhírek nyomán indult, és a sajtóban megjelent találgatásokkal ellentétben nem született döntés az intézet vezetését illetően.

A tárcavezető közölte azt is, hogy telefonon egyeztetett Dank Magdolna főigazgatóval, akivel egyetértettek abban, hogy a vizsgálat ideje alatt is a legfontosabb feladat a betegellátás zavartalanságának, az intézmény stabil működésének és a betegek biztonságának megőrzése.

A minisztérium be fog számolni a vizsgálat eredményéről

A főigazgató az MTI összefoglalója alapján arról biztosította a tárcavezetőt, hogy az intézet vezetése és munkatársai készségesen együttműködnek a vizsgálat lefolytatásában, és minden szükséges információt a vizsgáló szervek rendelkezésére bocsátanak – olvasható a bejegyzésben.

A miniszter hangsúlyozta: a vizsgálatnak minden felmerült körülményre ki kell terjednie, és annak korrekt, elfogulatlan, kizárólag a tényekre alapozott módon kell lezajlania. Hozzátette: senkit nem lehet előzetesen sem felmenteni, sem elmarasztalni, a következtetéseket csak a vizsgálat lezárását követően lehet levonni.

A minisztérium a vizsgálat eredményéről – a tények birtokában – tájékoztatni fogja a nyilvánosságot, és szükség esetén beszámol a megtett intézkedésekről is – olvasható a bejegyzésben.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik