Foci

Még mindig a Barca hátát nézi a mezőny

Alexis Sánchez (alexis sánchez, )
Alexis Sánchez (alexis sánchez, )

A címvédő Barcelona labdarúgócsapata hazai környezetben győzte le 3-0-ra a Málagát a spanyol bajnokság 21. fordulójában.

Az elmúlt hétre Barcelonában rányomta a bélyegét a Neymar átigazolása körüli hercehurca, melynek eredményeképp lemondott a posztjáról Sandro Rosell, a klub elnöke. A brazil nem is lépett pályára vasárnap késő este a Málaga elleni bajnokin, a társaknak nélküle kellett kiharcolniuk a győzelmet.

Jól kezdett a regnáló bajnok, már az ötödik percben a kapufán csattant a labda Pedro próbálkozását követően, ám a vezetést csak a felvonás hajrájában tudták megszerezni a gránátvörös-kékek, Piqué közelről fejezett be egy akciót.


Háromszor borulhattak egymás nyakába a hazaiak
Fotó: Europress/AFP

Kis híján egyenlített a fordulás után a Málaga, Jordi Albának kellett a gólvonalról tisztáznia, majd pár perccel később már kettővel vezetett a Barca, Lionel Messi passza után Pedro lőtt az alsó sarokba. Alig több mint egy órányi játékot követően dőlt el végleg a találkozó, Sanchez állította be a 3-0-s végeredményt, a Barcelona győzelmével visszavette az első helyet a tabellán.

A mérkőzés 87. percében csereként pályára lépett Ibrahim Afellay, a holland 2012 májusa óta először szerepelt a Barcelonában.

Eredmény – La Liga, 21. forduló

Barcelona – Málaga 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Piqué (40.), Pedro (55.), Sanchez (61.)

Videó – Simán nyert a Barcelona:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik