Belföld

Kihúzta a húgát és egy férfit a roncsok alól, aztán összeesett – megszólalt a buszbaleset egyik túlélője

Máthé Zoltán / MTI
Máthé Zoltán / MTI

Az RTL Híradónak nyilatkozott az M3-ason történt buszbaleset egyik túlélője, aki jelenleg borda és gerincsérüléssel fekszik az egri kórházban. A nő elmondása szerint telefonált éppen, amikor a busz felborult. Beütötte a fejét, de magánál volt, látta, hogy az ülések kiszakadtak a helyükről, az emberek pedig beszorultak a roncsok közé. Sikítottak és segítségért kiabáltak, ő puszta kézzel kaparta ki magát a roncsok alól, majd lábánál fogva kihúzta a húgát és egy férfit is, ezután összeesett.

A tragédia már több mint tíz halálos áltozatot követelt, a mintegy negyvenöt sérültet, köztük jó pár gyereket összesen négy kórházba – Egerbe, Miskolcra, Nyíregyházára és Debrecenbe – szállították a mentősök. Lengyel források szerint a balesetet szenvedett utasok családtagjai a kórházakat hívogatják, hogy megtudjanak valamit szeretteik állapotáról – hangzott el a Híradóban, hozzátéve, hogy közben Lengyelországban is nyomozás indult a baleset miatt, így lengyel ügyész is érkezhet Magyarországra, hogy a magyar hatóságokkal együtt segítsen kideríteni, mi okozta a tragédiát.

A baleset miatt Magyar Péter telefonon beszélt Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel vasárnap, kifejezve részvétét az áldozatok miatt, és felajánlva a további segítséget.

További cikkek a témában:

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik