Három évtizede nem látott komplexitású, nehézségű, mértékű munka folyik most itt, Dunaszentbenedek és Paks között – mondta Magyar Péter szombat délelőtti sajtótájékoztatóján. A miniszterelnök eredetileg meghívta az eseményre az ellenzéki pártok vezetőit is, hogy bemutassa nekik az „évtizedek óta nem látott méretű dunai építkezést”, illetve ismertesse azokat a korábbi mulasztásokat, amelyek szerinte a jelenlegi válsághelyzethez vezettek. Orbán Viktor és Toroczkai László nem vettek részt a találkozón, utóbbi maga helyett Tóth Máté „energiajogászt” küldte. A KDNP szintén távol maradt.
A sajtótájékoztatón jelen volt a kormányból Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter, Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter, Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter és Tóth Péter nemzetbiztonsági főtanácsadó is.
A miniszterelnök szombat reggeli posztjában azt írta, hogy „a két 80 méteres bárka a kijelölt helyre beállítva, rögzítve, a süllyesztésre felkészítve. Szivattyúk indításra készen. Tegnap este az üzemi próba megtörtént.” Egyúttal jelezte, hogy rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése.
Van jó hír
A kormányfő a tájékoztatón felelevenítette, hogy szerdán jelentette be, hogy a kormány elrendelte egy kőgát építését és két bárka elsüllyesztésének előkészítését a paksi atomerőmű hűtővízellátásának biztosítására.
Jó híreket kaptunk, mert már az erőműnél, a szivattyútelepnél is emelkedett egy centiméterrel a vízállás
– közölte Magyar, aki egyúttal jelezte, hogy -140 centiméterig is süllyedhet a vízállás a fő Duna-ágon, amit mindenképpen meg kell akadályozniuk, és meg is fogják akadályozni, ezért kezdődik el a bárkák süllyesztése.
A cél az, hogy megőrizzék a két üzemelő turbina működését, és hogy elérjék a Duna vízszintjének duzzasztását, hogy fokozatosan, üzembiztosan visszakapcsolhassák a turbinákat. A paksi atomerőmű nyolc turbinájából jelenleg csak két turbina üzemel, emlékeztetett.
Elvárt nemzeti összefogás
Szombaton ötezer tonna kő fog érkezni, hangsúlyozta a kormányfő, és elmondta azt is, hogy egy ilyen válság idején szerinte
jogosan elvárt a teljes nemzeti összefogás.
Nem jó azt látnia, jelezte, hogy nem mindenki érzi ezt így, és nem véletlen, hogy idehívta a parlamenti pártok elnökeit, „ha már maguktól nem jöttek, és nem ajánlottak segítséget”. Tudomása szerint mindegyikük külföldön nyaral jelenleg. Egyúttal megköszönte azoknak, akik most a projekten dolgoznak, „hogy ellentétben a pártvezetőkkel, ők nem a szabadságot választották, és a nyaralást, hanem a kőkemény munkát a hazájuk érdekében”.
Több ezer betonkocka vár
A kormányfőt követően a tájékoztatón felszólalt Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója, aki köszönetet mondott az eddig érkezett felajánlásokért, és jelezte, hogy kőszállításra alkalmas eszközökre van szükségük.
Több ezer betonkocka várja, hogy beépítésre kerüljön
– mondta a szakember, és hozzátette, hogy az ezzel járó zajterhelésért a környékbeliek megértését kérte.
Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság helyettes vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy egy ilyen rendszernek kell egy felfutási időszak, és azt tapasztalták pénteken, hogy a szállítási kapacitás a szűk keresztmetszet.
145 ezer köbméter kő
Pénteken Szíjj László cége, a Duna Aszfalt is bejelentette, hogy két uszállyal és első körben ezer tonna speciális terméskővel segíti a paksi beavatkozást. Garancsi István érdekeltsége, a Market Építő Zrt. tízezer tonna követ és annak helyszínre szállítását ajánlotta fel.
A paksi atomerőmű és Dunaszentbenedek között épülő fenékküszöbhöz végül 145 ezer köbméter követ használnak fel. A több mint 6,1 milliárd forintos beruházás célja, hogy a folyó vízszintje az erőmű hűtővízcsatornájánál ne süllyedjen mínusz 90 centiméter alá, így biztosítani lehessen az atomerőmű teljes kapacitású működését.
A rendkívüli beavatkozásról azután döntött a kormány, hogy a Duna vízállása Paksnál 28 centiméterrel a 2018-as negatív rekord alá csökkent, és több mint egy méterrel maradt el attól a legalacsonyabb szinttől, amellyel az atomerőmű tervezésekor számoltak. Magyar szerint az ideiglenes és a végleges megoldás is elkészül.
