Nagyvilág

Az ENSZ lehet a felelős a haiti kolerajárványért

Az október derekán Haitin megjelent kolerajárvány a karibi ország középső részén állomásozó nepáli ENSZ-békefenntartók táborában ütötte fel a fejét, majd onnan terjedt el.

Ezt állapította meg az a szakértői jelentés, amelyet a francia külügyminisztériumnak készítettek.

Erről egy, a dokumentumot közelebbről ismerő illetékes számolt be kedden az AFP francia hírügynökségnek. Sokan már a járvány kezdete után arra gyanakodtak, hogy a kórt nepáli kéksapkások hurcolták be az országba, de az ENSZ cáfolta ezt.

A haiti egészségügyi minisztérium kérésére Renaud Piarroux epidemiológus végzett helyszíni vizsgálatokat. Nagy pontossággal behatárolta a kolera gócpontját, amely Mirebalais városánál, az Artibonite folyó deltavidékén volt, ott ahol a nepáliak tábora van.

A francia professzor szerint más magyarázat nem lehetséges, tekintve, hogy az országban nem fordultak elő kolerás esetek, és hogy egy adott helyen, nagy sűrűségben jelent meg a kolerabaktérium. A szakértő úgy véli, hogy a kórt okozó baktériumok egy időben, nagy mennyiségű emberi ürülékkel kerültek az Artibonite folyóba. Hiányzó elemként említette a szakember, hogy a nepáliaktól még nem vettek mintát. A francia külügyminisztérium továbbküldi a jelentést a világszervezetnek.

A járvány kitörése óta Haitin a kolera halálos áldozatainak a száma meghaladta a kétezret, miközben a kór terjedése nem mutatja a lassulás jeleit. Eddig több mint 90 ezer megbetegedést regisztráltak Amerika legszegényebb országában.

AJÁNLOTT LINKEK:

Haiti: a békefenntartókat vádolják a kolera miatt (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik