Élő Belföld

Magyar Péter: Nem abból a kőbányából jön majd a kő a paksi fenékküszöböz, amitől mindenki fél

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI
Pakson tartottak kormányülést, az itt született döntésekről számolt be a miniszterelnök.

Magyar: felháborító, hogy egy osztrák cég előbb tesz felajánlást, mint a NER oligarchái

Annak kapcsán mondta ezt Magyar, hogy milyen mértékű felajánlással lenne elégedett Mészárosék, Széjj Lászlóék esetében. A miniszterelnök azt mondta, nem akarja leszűkíteni a kört, a korábban menevezetteken kívül mások előtt is nyitva az ajtó, majd elmondta, felháborítónak tartja, hogy a Strabag személyében egy osztrák cégnek előbb jut eszébe ingyenes felajánlást tenni, mint ezeknek az embereknek. És szerinte ez nem csak őt háborítja fel.

Magyar állítja, Toroczkai azt kérdezte tőle a Sándor-palotában, hogy mikor lehet szabadságra menni

A Kontroll kérdezte a miniszterelnököt arról, hogy miben különbözik a kormány által eszközölt megoldás a fenékküszöbbel attól, amit a Mi Hazánk javasolt. Magyar erre elmondta megint, hogy Toroczkai László a Sándor-palotában, a frakcióvezetők egyeztetésén kifejtette, hogy két nappal ezelőtt semmit nem tudott a témában, illetve Magyar szerint Toroczkai „legfontosabb kérdése” az volt, hogy mikor lesz szabadság, mikor nem lesz parlamenti ülés, mert erről a párttársait tájékoztatnia kell.

Ezt követően hosszan beszélt arról, hogy milyen javaslatai, megszólalásai, híresztelései voltak a krízis során a Mi Hazánknak és az energiajogászuknak, Tóth Máténak, akit a párt köztársasági elnöknek jelölt.

Fejek hullhatnak, amiért az előző kormány nem készült fel

Magyar Péter határozott helyeslő választ adott arra a kérdésre, hogy személyi és intézményi felelősség is felmerülhet az Orbán-kormány, de a paksi atomerőmű vezetése ügyében is, amiért azok nem készültek fel tervekkel, megfelelően egy mostanihoz hasonló krízishelyzetre. Ennél részletesebben azonban nem ment bele, mint mondta, nem lenne elegáns és helyénvaló, ha egy haváriahelyzetben ilyen témákról beszélne nyilvánosan.

Szintén kérdésre a miniszterelnök elmondta azt is, hogy -90 centiméteres vízszintet garantálhat a fenékküszöb, ilyen körülmények között pedig a paksi atomerőmű teljes kapacitással üzemelhet.

Szigetváry Zsolt / MTI

Miből lesz erre pénz?

A 24.hu kérdésére Magyar elmondta, van egy haváriaalap a költségvetésben, innen csoportosítja át a kormány azt a 6 milliárd forintot, amibe a fenékküszöb megépítése kerül. Jelen helyzetben az Országos Vízügyi Főigazgatóság költségvetését erre a projektre felülről kinyitják, ők pedig elszámolnak a pénzzel.

Szintén lapunk kérdezte arról a miniszterelnököt, hogy mi a Tisza-kormány álláspontja Paks II-vel kapcsolatban annak fényében, hogy a Roszatom vezérigazgatója csütörtökön azt nyilatkozta, hogy ők tartják magukat az Orbán-kormánnyal kötött megállapodáshoz. Magyar ezt a nyilatkozatot nem hallotta, de fenntartásai vannak azzal kapcsolatban, hogy az oroszok tartanák magukat a megállapodáshoz, mert ha így lenne, 2024-ben már működnie kellett volna Paks II-nek. A miniszterelnök elmondta, továbbra is zajlik az átvilágítás, ennek végén tudnak majd csak dönteni arról, hogy mihez kezdenek Paks II-vel. Azt ugyanakkor kihangsúlyozta, hogy a kormány csak olyan beruházást valósít meg, ami költséghatékonysági, biztonsági és környezetvédelmi szempontból is megfelel a magyarok érdekének.

Magyar Péter: Nem abból a kőbányából fog jönni a kő, amitől sokan félnek

Az RTL arról kérdezte még a miniszterelnököt, hogy mely cégek vesznek részt a fenékküszöb megépítésében, és hogyan választották ki ezeket. Magyar hangsúlyozta, hogy ilyen helyzetben a közbeszerzéseket a lehető legszűkebb határidőre csökkentik le annak érdekében, hogy minél hamarabb megkezdődjön a munka. Elmondta, lesz majd erről részletes tájékoztatás, de leszögezte, nem abból a kőbányából fogják vinni a követ, amiből sokan gondolják, vagy amitől sokan félnek – gondolt itt vélhetően Orbán Győző érdekeltségeire. Magyar szerint nagyon drága ott a kő, és messze is van.

A kivitelezők kiválasztása még mindig zajlik, a közpénzzel a miniszterelnök ígérete szerint az utolsó forintig el fognak számolni.

Korrigálta magát a miniszterelnök

Újságírói kérdésre Magyar Péter azt mondta, meglehet, korábban rosszul fogalmazott, amikor arról beszélt tíz nappal ezelőtt, hogy nem lehet ideiglenes védművet, például küszöböt építeni a Dunán, már csak nukleáris biztonsági szempontokól sem. A miniszterelnök most azt mondta, nem a Duna főmedrében építendő fenékküszöbről volt akkor szó, hanem a Duna hideg vizes csatornájában lévő zárt falas vagy kőborításos duzzasztásáról, amit aztán tényleg teljes mellszélességgel elvetettek a hozzáértők.

Szigetváry Zsolt / MTI

A bárkákat piros gombként akarják használni

Azért bárkákat süllyesztenek el, nem uszályokat, mert azok kevésbé stabilak, és sokkal több kő kell az elsüllyesztésükhöz, mondja Magyar Péter. Péntek reggelre készen fognak állni a bárkák, hogy ha a vízszint a vártnál gyorsabban csökken, akkor el tudják őket süllyeszteni.

Visszatér Gacsályi, aki elmondja a részleteket. Úgy kezelik a bárkákat, mint egy piros gombot, ha nem sikerül a munkáknak ellátni az erőmű biztonságos működését, akkor jó, hogy ott vannak a helyszínen.

Több mint hatmilliárd forintba kerül a projekt

145 ezer köbméter vizet építenek be, az első 35 ezerből rögtön megemelik a vízszintet, később a maradékkal megerősítik ezt, és megakadályozzák, hogy a Duna kimossa a köveket.

6 milliárd 165 millió forintba kerül majd az egész projekt Magyar Péter szerint.

Gacsályi József, a Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese elmondta, hogy ez a munka nagyobb, mint Dunakilitinél volt, mert ott gyakorlatilag állt a víz. Hozzátette, hogy úgy építik meg a struktúrát, hogy ha a jelenlegi helyzetben nem is, de normál vízállásnál lehetőséget adjon a hajóközlekedésre. Hosszan beszélt a technológiai és mérnöki részletekről is.

Szigetváry Zsolt / MTI

Összehangolt a munka

Kádár Pál dandártábornok beszél, aki elmondja, hogy fontos összehangolni az állami és a magánszereplők között. Megköszönte a felajánlásokat. A terv kidolgozott ütemterv szerint készül, de szükség lehet a későbbiekben módosításokra. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság a projekt gazdája. A tervezésben a BME is közreműködött, a modellszámításokat többszörösen ellenőrizték. A Paksi Atomerőműtől azt kérték, elsősorban a biztonságban segítsen, ezen külön csapat dolgozik. Kádár megköszönte a két érintett polgármester és önkormányzat segítségét. Mindenkinek a megértését kérték, mert rengeteg követ mozgatnak meg, de semmi olyat nem csinálnak a szakemberek, amire nincs szükség.

Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a Miniszterelnökségen tartott kormányszóvivői tájékoztatón 2026. augusztus 13-án.
Szigetváry Zsolt / MTI

Kádár elmondta, hogy Magyar Péter szinte óránként vagy sűrűbben kér tájékoztatást, fényképpel dokumentálva, aktívan részt vesz a védelemben.

Elkezdtek építeni, készen állnak a bárkák is

Paks és Dunaszentbenedek között elkezdték építeni a fenékküszöböt, ilyen munkára utoljára 1995-ben került sor. Előkészítettek két darab 80 méteres bárkát is, hogy napokon belül be tudjanak avatkozni, ha nagyon lesüllyedne a Duna vízszintje. A bárkákat az erőmű hideg vizes befolyóvezetéke elé építik, 45 fokos szögben.

Magyar kiemelte, hogy a Strabag és a KÉSZ Zrt. ingyen ad alapanyagokat, munkát, szakértelmet, de több kis cég is segítséget ajánlott fel. Szíjj László, Garancsi és Mészáros Lőrinc kedvéért bemondott egy e-mail-címet is, ahova felajánlásokat lehet tenni, mert eddig a NER-es cégek szerinte nem jelentkeztek segítséggel.

Nem tudom, miért van az, hogy egy osztrák cég előbb ajánl fel segítséget, mint az úgynevezett nemzeti tőkésosztály

– tette hozzá.

Magyar Péter miniszterelnök (b3), mellette Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese (b), Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója és Szondi Vanda kormányszóvivő a Miniszterelnökségen tartott kormányszóvivői tájékoztatón 2026. augusztus 13-án.
Szigetváry Zsolt / MTI

Magyar hosszan szid többféle embert

  • Azokat, akik tévinformációkat állítanak,
  • azokat, akik úgy kritizálnak, hogy 16 évig nem tettek semmit,
  • azokat, akik az interneten szakértőnek tüntetik fel magukat, de kóklerek,
  • azokat, akik különböző technológiai csodamegoldásokat ajánlanak,
  • azokat, akik nem értik, mekkora felelősség egy atomreaktort üzemeltetni,
  • azokat, akik propagandára költötték a pénzt,
  • azokat, akik szerint hónapokkal ezelőtt tudni lehetett, mi történik, pedig 3-6 napra látnak előre.

Magyar Péter jelenti be a döntéseket

Mínusz 119-120 centi körül áll a víz Paksnál, a helyzet nehéz. Magyar szerint egy ország megtanulta, hogy a paksi atomerőműnél néhány centiméternek is óriási jelentősége van. Holnap reggelre mínusz 121 centit mondanak szerinte a szakemberek, újra apadásnak indult a Duna. Vasárnap-hétfőn érheti el a mínusz 132 centis szintet, aminél a jelenleg üzemelő két turbinából egyet le kell állítani. A helyzet nem lesz jobb, három-hat napra látnak előre, az látszik, hogy mínusz 136 centiig is lemehet a vízszint.

Magyar szerint a helyzet egyszerre energiabiztonsági, gazdasági és költségvetési válság.

Magyar Péter miniszterelnök a Miniszterelnökségen tartott kormányszóvivői tájékoztatón 2026. augusztus 13-án.
Szigetváry Zsolt / MTI

Rengeteg lehetőséget megvizsgáltak, többet elvetettek a nukleáris biztonság érdekében, ami szerinte a legfontosabb. A leghatékonyabb, -biztonságosabb és legkevésbé költséges az a megoldás, amit kitaláltak, a fenékküszöb.

Nem lesz csapadék

Nem jeleznek előre jelentős csapadékot, mondta el kezdésnek Szondi Vanda kormányszóvivő. Emiatt a folyó vízállása csökkenni fog, erre hozott gyors döntéseket a kormány, tette hozzá.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik