A Warner Bros. közölte, hogy már „aktív fejlesztés alatt áll” a nagysikerű Hogwarts Legacy videójáték folytatása – írja az IGN.
Erre a stúdió friss pénzügyi jelentéséből derült fény. A játék megjelenési dátumáról, kinézetéről, és egyéb részleteiről azonban nem árultak el semmit, de mivel aktív fejlesztésről van szó, nem lenne meglepő egy 2027-28-as megjelenés. A vállalat pedig láthatóan komoly hangsúlyt fektet is erre a szoftverre, mondván, a Hogwarts Legacy 2-től azt várják, hogy „jelentősen hozzájáruljon majd a jövőbeli bevételeikhez.”




A bejelentés nem meglepő azután, hogy a Warner Bros. korábban kijelentette: az első játék sikerét követően nagy prioritást élvez a Hogwarts Legacy folytatásának elkészítése. Ez minden idők legkelendőbb játékai közé tartozik a maga 40 millió eladott példányával, és ez volt az első olyan játék 2009 óta, ami úgy tudott az év legnagyobb példányszámban eladott játéka lenni, hogy nem Call of Duty vagy Rockstar Games szoftverről van szó.
A 24.hu tesztjében egyébként azt írta a 2023-as játékról, hogy a Hogwarts Legacy a Harry Potter-rajongók megvalósult álma:

