Az ügyészség vádat emelt egy Koskovics Zoltán nevű propagandista ellen tiltott önkényuralmi jelkép használatáért, írta közösségi oldalán Hadházy Ákos.
Koskovicsot, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzőjét a volt parlamenti képviselő jelentette fel, miután a 2025 júniusában egy horogkereszttel átrajzolt szivárványszínű zászlót posztolt a X-en (korábbi Twitter).
A rendőrség megszüntette az eljárást, amit azzal indokoltak, hogy nem lehetett megállapítani, hány emberhez juthatott el Koskovics posztja, mert azt a feljelentés után törölték. Az ügyészség viszont most arra jutott, hogy egy egyszerű Google-kereséssel ki lehet deríteni, hányan látták és szóltak hozzá az X-en megjelent poszthoz, ezért hatályon kívül helyezik a rendőrség határozatát.
Hadházy szerint egyébként ezek az adatok a feljelentéshez csatolt képernyőképen is olvashatóak voltak.
A volt képviselő szerint Koskovics maximum 90 nap elzárásra vagy pénzbírságra büntethető.
De legalább egy kicsit érezze magát kellemetlenül
– írta Hadházy, hozzátéve, hogy a propaganda az Orbán-kormányok egyik legsúlyosabb bűne és leghatékonyabb eszköze volt, a propagandistákat pedig nem szabad elfelejteni, hiába mondják mostanában kórusban, hogy „csak parancsra tették”.
