Belföld

Kórházi halálos beteget játszó szereplőt is bevetett az ingatlanmaffia

police.hu
Bilincsben az egyik gyanúsított.
police.hu
Bilincsben az egyik gyanúsított.

A napokban elkapták az egyik gátlástalan ingatlanmaffia vezetőjét és az egyik társát, a harmadik gyanúsítottat, egy magyar származású román állampolgárt, Bartos Bélát viszont már január óta hiába keresik – írta a Blikk.

A csalók minden esetben valódi tulajdonosnak vagy annak hozzátartozójának adták ki magukat és ehhez mindent bevetettek. Amikor például nem jött be a mese, hogy az idős tulajdonos kórházban van, mert az egyik vevő gyanúsnak találta a sztorit, akkor bevitték a Szent János kórházba, ahol prezentáltak egy idős női beteget a belgyógyászaton, akinek még egy kanül is be volt helyezve. A beépített beteg elmondta a vevőnek, hogy halálos beteg és el szeretné adni az ingatlant. Csakhogy ebből semmi sem volt igaz a Blikk szerint.

A nyomozás eddigi adatai szerint a bűncselekmény-sorozat már legalább 25 ingatlant érint Csömörön, Szadán és Budapesten a lap szerint. Az ügyben eddig tíz ember szerepe merült fel, közülük többen már gyanúsítottak. Az elkövetők által célba vett ingatlanok összértéke meghaladja a 600 millió forintot.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik