Nagyvilág

A német kormány a médiatörvény átdolgozását várja

Az unió soros elnökének tartania kell magát az európai szabályokhoz.

A német kormány azt várja, hogy Magyarország átdolgozza a nemzetközileg bírált médiatörvényt – mondta a német külügyminisztérium államminisztere. A szabaddemokrata Werner Hoyer (a képen) azt mondta, “jó lenne, ha az ez a téma gyorsan eltűnne a világból”.

Magyarországgal szemben, amely január 1-jétől fél évre átveszi az Európai Unió elnöki tisztét, különösen nagy a követelmény, hogy tartsa magát az összes európai szabályhoz – figyelmeztetett a a Frankfurter Rundschauban a német államminiszter. Az Európai Unióban az alapjogok tiszteletben tartását “minden kétséget kizáróan biztosítani kell” – tette hozzá.

Hannes Swoboda, az Európai Parlament (EP) szociáldemokrata frakciójának helyettes vezetője ugyancsak a Frankfurter Rundschauban arról beszélt, hogy a médiatörvény kétségtelenül vét az európai értékek ellen.

Az osztrák politikus közölte, hogy Magyarországot “nagyon alapos politikai megfigyelés” alá fogják helyezni. Ha a törvényt teljes szigorában alkalmazzák, és újságírókra rendszeresen nyomást gyakorolnak, az EP “a szavazati jog megvonásának eszközével is bizonyosan élni fog” – mondta.

A magyar külügyminiszter a közrádió reggeli műsorában egyébként megerősítette, hogy a médiatörvény ügyében az Európai Bizottság nem hivatalos vizsgálatot folytat. Martonyi János szerint a jogszabályt sokan úgy kritizálják, hogy nem is ismerik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik