Baltával támadt a rendőrökre egy hatvan körüli zalai férfi. A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint a bíróság elrendelte a felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével gyanúsított férfi letartóztatását.
A rendelkezésre álló adatok szerint egy zalai kistelepülésen történt falopásról kaptak bejelentést a rendőrök pár nappal ezelőtt. A helyszínen megjelenő járőrök intézkedni kezdtek a tetten ért férfival szemben, aki szidalmazta a feltételezett bejelentőt és családtagját, és megöléssel fenyegette őket.
A megalapozott gyanú szerint az elkövető ezt követően megindult a rendőrök felé, és a baltát a válla fölé, ütésre emelve támadóan lépett fel mindkettejükkel szemben. A járőrök erősítést kértek, majd a férfit elfogták és megbilincselték.
– közölte az ügyészség.
A férfit őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi tagadta a bűnösségét és panasszal élt a gyanúsítás ellen.
A hatvanas éveiben járó férfi már korábban is követett el hasonlóan erőszakos bűncselekményt hivatalos személy ellen, amiért felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Ezért a tettéért akár nyolc évet is kaphat bizonyítottság esetén. A bíróság egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását. A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.
