A gyermekek és fiatalok mentális egészsége ma Magyarországon az egyik legsürgetőbb társadalmi és gyermekjogi kérdés. Miközben egyre több gyerek küzd szorongással, magánnyal, depresszív tünetekkel, önsértéssel, evészavarral vagy pszichoszomatikus panaszokkal, a magyar ellátórendszer kapacitása, finanszírozása és szervezettsége nem tart lépést az igényekkel.
Az UNICEF Magyarország – a Gyermekjogi Civil Koalíció szakpolitikai javaslatainak részeként – olyan ajánláscsomagot tett közzé, amely hat kulcsterületen fogalmaz meg rendszerszintű megoldásokat. Miért vannak ennyire rosszul a gyerekek és a fiatalok? Milyen területeken volna szükség azonnali változásra? Ezekről és még megannyi másról beszélgettünk Szlankó Violával, az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi igazgatójával.
Az állami ellátás leginkább a krízisekre tud koncentrálni
A számok kétségbeejtőek: világszerte minden hetedik 10–19 éves diagnosztizálható mentális zavarral él, a 15–19 évesek között az öngyilkosság Európában a második vezető halálok. A magyarországi helyzetről ugyanakkor nehéz számokat említeni, hiszen jelenleg nincs egységes, országos kép a gyerekek mentális állapotáról, a problémák okairól, a várólistákról és a hozzáférési különbségekről is csak szórványos információk érhetők el.
Annyit azért a kevés elérhető adatból is tudunk, hogy Nyugat-Európához képest sokkal kevésbé elérhetők a gyerekek vagy családok számára a pszichológiai ellátások. Magyarországon tulajdonképpen evidencia, hogy az állami ellátás tele van vagy túlterhelt, és csak krízis esetekre koncentrál. A magánellátás pedig a legtöbb ember számára megfizethetetlen – de egyébként már az is tele van. A tapasztalataim szerint már magánterapeutákhoz sem nagyon lehet küldeni gyerekeket és családokat, azt mondják, hogy várólistájuk sincs igazából.
Az ENSZ Gyermekalapja ezért egyebek mellett szeretne
- országos kutatást,
- önálló gyermek- és ifjúsági mentális egészségstratégiát,
- ellátórendszeri kapacitásbővítést,
- a sérülékeny helyzetű gyerekek célzott támogatását,
- független ellenőrzést,
- valamint az iskola egészének teljes átalakítását, hiszen úgy vélik, az iskolapszichológusok számának növelése önmagában még nem elégséges a probléma megoldásához.
A mentális egészség gyerekjogi kérdés
A gyerekek mentális egészsége igazából gyerekjogi kérdés – vallja az UNICEF, de mit jelent ez a valóságban? Szlankó Viola hangsúlyozza, hogy a mentális egészséget lehet egészségügyi és oktatásügyi keretben is tárgyalni, ám az UNICEF mint gyerekjogi szervezet gyerekjogi keretben gondolkodik erről. Mindez azt jelenti, hogy a gyerekeknek az ENSZ gyerekjogi egyezménye szerint egyszerűen ugyanúgy joga van a mentális egészséghez, az egészséghez való jog részeként.
Az UNICEF 2020 óta foglalkozik a gyerekek mentális egészségével, és a hazai szervezet is azóta igyekezett rendszeresen jelezni a kormány felé, hogy sokkal több anyagi ráfordítást igényel ez a terület, többek közt növelni kell a pszichológiai szolgáltatások számát, elérhetőbbé kell tenni a gyerekek számára akár az online segítségkérés különböző formáit. Az előző kormányzat nem igazán mutatkozott nyitottnak a szervezet jelzéseire a rendszerszintű változtatások esetében, remélik, hogy ez mostantól másképp alakulhat majd.
Érdemi beavatkozás eddig nem történt, miközben a gyerekek mentális és fizikai egészsége, valamint a gyermekvédelem – összefoglalva, a gyerekek ügye – rendszerszinten egy állami feladat. Az állam dolga, hogy forrásokat rendeljen mellé. Ezt sok helyen el lehet kezdeni. Volt már kísérlet erre, készült stratégia az előző kormány alatt is, de ennek megvalósítása elmaradt
– véli Szlankó Viola, aki nagyon biztató iránynak tartja, hogy az új kormányzat az Egészségügyi Minisztériumon belül ki fog jelölni egy mentális egészségügyi kormánybiztost – ez történelmi jelentőségű, hiszen ez azt jelenti, hogy az egészségügy kiemelten prioritásként kezeli a mentális egészség ügyét.
Egyre súlyosabb problémákkal találkoznak az iskolapszichológusok
A gyermekvédelmi igazgató számára az ismert statisztikák közül az egyik leginkább megrázó, hogy a világszintű adatok szerint ma minden hetedik gyermek valamilyen diagnosztizálható mentális zavarral küzd. Egyúttal feleleveníti egy közös kutatásukat az ELTE Pszichológiai Intézettel az iskolapszichológusok munkájáról, amelyből az derült ki, hogy a szakemberek beszámolói szerint az ellátás során a gyerekek sokkal durvább problémákkal jelentkeznek náluk az utóbbi években, mint korábban.
Az iskolapszichológusok több mint fele találkozik rendszeresen olyan problémákkal az iskolai munkájában, mint az önsértés vagy súlyosabb depressziós tünetek, alvászavar, öngyilkossági gondolatok – azaz olyan klinikai problémákkal, amelyekre ők egyáltalán nincsenek is felkészítve, így nem is kompetensek.
Folyamatos készenléti állapotban vannak a gyerekek
Arra a kérdésre, hogy milyen okok vezethettek a helyzet ilyen szintű romlásához, Szlankó Viola elsőként a legnagyobb problémák között a digitalizáció kérdését említi. „A 2010-es években születettek már telefonok és tabletek között nőttek fel, és ez az eszközhasználat nagyon sokféle módon képes hatni. Egyrészt beszélhetünk egy idegrendszeri túlterhelésről, ami kimerültséghez, fókuszálási nehézséghez, a figyelem zavarához vezet.”
Emellett természetesen olyan tartalmakkal találkoznak a gyerekek folyamatosan, amelyeket nehéz feldolgozni és megérteni is – kognitív és érzelmi szinten egyaránt. Ráadásul nem is feltétlenül tudják megbeszélni másokkal ezeket a megéléseket, és tulajdonképpen ami azt jelenti, hogy állandóan kortizol termelődik, és a szervezet egyfajta készenléti, vészhelyzeti állapotban van megállás nélkül.
A túlzott online jelenlét miatt kapcsolatok is meggyengülhetnek – miközben a kutatások szerint is ezek száma és minősége jelenti a mentális egészség szempontjából az egyik legnagyobb védőfaktort. A gyerekek egyre nagyobb számban vallják magukat magányosnak, ráadásul az aggasztó hírek a háborúktól kezdve a gazdasági válságon át egészen a klímaváltozásig is folyamatos stresszforrásként jelentkeznek az életükben – és gyakran kénytelenek megpróbálni ezekkel egyedül megbirkózni.
A szakember kiemeli: már önmagában az iskola is nagyon komoly stresszforrásként jelenik meg a gyerekek életében.
A gyerekek beszámolói alapján is azt látjuk, hogy az iskolai stressz, a túlterhelés, a teljesítménykényszer, a kortárs bántalmazás szinte általános stresszforrássá vált.
Míg egyes társadalmi csoportokban az iskola elsősorban a magas teljesítményelvárások, a túlterhelés és a folyamatos megfelelési kényszer révén válhat a stressz és a mentális nehézségek forrásává, addig más – különösen hátrányos helyzetű – csoportokban inkább az iskolai kudarcok, a gyenge iskolai kötődés és a korai lemorzsolódás jelentenek kockázatot. Az oktatásból való fokozatos kiszorulás csökkentheti a kompetencia és a sikeresség megélését, gyengítheti az önértékelést és a jövőbe vetett hitet, és hosszabb távon tovább mélyítheti a már meglévő társadalmi és mentális egészségi egyenlőtlenségeket.
Nem elég minden gyerek mellé iskolapszichológust állítani
Bármiféle változás eléréséhez pedig legelőször is átfogó kutatásokra van szükség, szögezi le a szakember, hiszen jelenleg legfeljebb annyi tudással rendelkezünk, hogy óriási különbségek vannak az ellátás tekintetében az országban, de semmilyen használható adat nincs a birtokunkban a pontos helyzetképpel kapcsolatban. „Tudnunk kell azt is, tulajdonképpen mi a gyerekek problémája, milyen tényezők állnak a háttérben, amelyek következtében sok történet már a pszichiátriai osztályon végződik.”
A mentális egészség egy nagyon komplex téma, tehát nem az a megoldás, hogy mostantól minden gyerek mellett lesz egy iskolapszichológus. Meg kell érteni, hogy a mentális egészségügyi panaszok rengeteg különböző dolog következményei. Ha valaki szegény, diszkrimináció áldozata, nincs munkája, kirekeszti a társadalom, lemorzsolódott, akkor az egy teljesen észszerű következmény, hogy depresszióssá válik, szorong, majd lehet, hogy szerhasználó lesz.
Szlankó Viola ezért nem győzi hangsúlyozni, hogy hosszú távon nem elég kizárólag az egyén szintjén gondolkodni a lelki problémákról: azt is meg kell értenünk, hogy a mentális egészséget alapvetően befolyásolja az a társadalmi közeg, amelyben élünk. „Nem mindegy például, hogyan bánunk a szegénységben élőkkel, mennyire hagyjuk tartóssá válni a kirekesztést, vagy milyen értéket tulajdonítunk a teljesítménynek és a versenynek. Más-más társadalmi csoportokat más típusú terhek érhetnek: valakit a bizonytalanság, a kudarcok és a lehetőségek hiánya, mást a folyamatos megfelelési és teljesítménykényszer terhel. Az okok eltérhetnek, de mindkettő tartós stresszhez, önértékelési nehézségekhez, szorongáshoz vagy más lelki problémákhoz vezethet. Ezért a mentális egészség javítása nemcsak pszichológiai ellátás kérdése, hanem annak is, milyen társadalmi normákat, intézményeket és elvárásokat alakítunk ki.”
De mit tehetünk rövid távon? Szlankó Viola elsőként egy átfogó, gyermekekre és fiatalokra is külön figyelmet fordító mentális egészségügyi stratégia elfogadását és végrehajtását említi. Ennek világos prioritásokat és felelősségi köröket, megfelelő finanszírozást és mérhető célokat kellene kijelölnie, és össze kellene kapcsolnia mindazokat a területeket – az egészségügyet, az oktatást, a gyermekvédelmet és a szociális ellátórendszert –, amelyeknek szerepük van a mentális problémák megelőzésében és korai felismerésében.
A legfontosabb cél első lépésként az lenne, hogy a segítség minél hamarabb, lehetőleg már a problémák súlyossá válása előtt elérje a gyerekeket.
Emellett számtalan fontos lépést lehetne még kiemelni, de égető fontosságú lenne, hogy ne maradhasson olyan megye, ahol több ezer gyerekre egyetlen gyerekpszichológus jut.
A szülő legfontosabb feladata, hogy jelen legyen
A mentális betegségekhez kapcsolódó közgondolkodás változása is elengedhetetlen lenne Szlankó Viola szerint, hiszen közelmúltbéli tapasztalataink jól mutatják, milyen gyorsan lehetséges „áthangolni” bizonyos témák esetében emberek tömegeit. „Ebből levonhatjuk azt a következtetést, hogyha van erőforrás és politikai szándék, hogy egy ilyen társadalmi témát, mint a mentális egészség, egy kormány felemeljen, akkor már akár rövid távon komoly eredményeket lehetne elérni.”
Mit tehet egy szülő a gyermeke mentális egészségéért? A válasz voltaképpen egyszerű:
Töltsön vele minél több időt. Ha nincs ideje, akkor is próbáljon meg minél több erőforrást bevonni. Nagycsaládból, baráti körből, edzésről, iskolából. Elképesztően fontos, hogy minél több minőségi kapcsolat legyen egy gyerek körül. Ha csak egyetlen felnőtt van a gyerek körül, az óriási kockázat.
Ezen kívül arra is törekedhet egy szülő tudatosan, hogy „mennyire hagyja a gyermekét egyedül bóklászni az interneten. Muszáj tudatosítani, hogy mekkora kockázat van abban, ha túl sokat használják ezeket az eszközöket. „Összességében szükség van azokra a keretekre, amelyekben a gyerekek aztán biztonságosan, nyugodtan tudnak mozogni. És ha egy szülő tanácstalan, merjen segítséget kérni.”
A pedagógusok kapcsán kiemeli azt is, hogy mivel a képzésükben óriási hiányosságok tapasztalhatók a mentális egészség területén, így nekik kellene plusz erőfeszítéseket tenniük annak érdekében, hogy képezzék magukat a legtipikusabb mentális zavarok tekintetében, hogy felismerjék, ha egy gyermekkel baj van, és meg tudják különböztetni például a kamaszkori motiválatlanságot a depressziótól, illetve legyenek válaszaik arra, hogy a gyerekek hova fordulhatnak, ha segítségre van szükségük.
A túlhajszolt teljesítménynek súlyos ára van
Ugyanakkor még mindig rengeteg dolgot félreértünk a fiatalok mentális állapotával kapcsolatban. „Ezt az iskolai túlterhelést nagyon sok szülő nem érzi át, rengeteg teljesítményi elvárást tesznek a gyerekekre – iskola, különórák, versenyek, felvételi, külföldi egyetem és így tovább. Angolszász kultúrkörben ezt már Magyarországon még nem jött el ennek a kora. Pedig ideje belátni, hogy a teljesítmény túlhajszolása minimum a mentális egészségünk rovására megy.” A gyermekvédelmi igazgató szerint nem biztos, hogy sok szülő valóban tisztában van azzal, mekkora stressz is az iskola valójában a gyerekek számára.
A kamaszok kapcsán félreértésnek gondolja azt is, hogy mennyit is kell foglalkozni egy ilyen korú fiatallal a mindennapokban.
Sokan azt hihetik, hogy a gyerekek 13–14 éves korában már elengedhetik a gyeplőt, de ez óriási kockázat, és fontos, hogy kamaszkorban is megmaradjon egy minőségi kapcsolat a szülővel, hogy valóban odafigyeljenek a gyerekek problémáira, kíváncsiak, érdeklődőek legyenek. Félreértés, hogy a kamaszkor kizárólag a kortárs kapcsolatokról szól, sokszor hallom fiataloktól, hogy hiányzik nekik, hogy nincs olyan jelenlét a szülő részéről, mint amilyet szeretnének.
Nem véletlen, hogy már van olyan külföldi kutatás, amely szerint sok gyerek és kamasz már inkább a ChatGPT-t választja lelki problémák megbeszéléséhez, mert úgy érzik, az kevésbé ítélkezik, mindig elérhető, és jobban számíthat rá, hiszen mindig kíváncsi. „Érdemes kicsit tudatosabban hozzáállni, és érdemes ugyanolyan erőfeszítéseket tenni kamaszkorban, mint amilyeneket a gyerek kisebb korában.”
A lelki egészség nem kiváltság, hanem alapvető jog
A szélesebb körű, társadalmi szintű változások elérésében Szlankó Viola a véleményvezéreknek is fontos szerepet tulajdonít, hiszen „meggyengült a bizalom az állam, az intézményrendszer felé”.
A szélesebb körű, társadalmi szintű változások elérésében Szlankó Viola a véleményvezéreknek is fontos szerepet tulajdonít. A fiatalok jelentős része ma olyan online közösségekben tájékozódik, ahol a számukra hiteles influenszerek nemcsak információt közvetítenek, hanem azt is alakítják, miről és hogyan lehet beszélni.
Éppen ezért fontos szerepük lehet a mentális egészséggel kapcsolatos tabuk és stigmák csökkentésében, a segítségkérés normalizálásában és abban, hogy a szakmailag hiteles információk azokhoz a fiatalokhoz is eljussanak, akiket a hagyományos intézményi kommunikáció nehezebben ér el. Ehhez ugyanakkor elengedhetetlen, hogy az influenszerek szakértőkkel együttműködve, megbízható információkra támaszkodva kommunikáljanak.
Emellett, szem előtt tartva az UNICEF egyik mottóját, miszerint
a lelki egészség nem kiváltság, hanem alapvető jog,
elengedhetetlennek tartja az állami ellátás bővítését, hogy ne maradjon elérhető segítség nélkül az, akinek terápiára, pszichológusra van szüksége.
„Az állami szolgáltatások elérhetőbbé tétele eszméletlenül fontos, az egész társadalom jólléte szempontjából, de azért fontos látni, hogy végsősoron az emberek hogyléte egy nemzetgazdasági kérdés is. Az, hogy az emberek hogy vannak, meghatározza, miként teljesítenek a munkaerőpiacon, milyen kapcsolataik vannak, hogyan nevelik a gyerekeiket, hogyan teljesítenek, hogyan vannak jelen egy közösségben, hogyan tudnak másoknak segíteni. Ez egy abszolút gazdasági és társadalmi érdek is.”
Nagy felelősségnek érezné, ha most szembeülne vele egy magára maradt, mentális problémákkal küzdő, segítséget kérő fiatal – de annyit biztosan tudna tenni, hogy meghallgatja, nyitottan, ítélkezésmentesen, odafigyel rá, valamelyest megnyugtatja, és végigveszi azokat a szereplőket az életében, akikhez segítségért fordulhat. Ha nincs ilyen, akkor már arról beszélgetnének, hogy milyen további lehetőségek vannak.
A legtöbb gyerek életében szerencsére van ilyen felnőtt, ha viszont ténylegesen nincs, akkor az már egy másik kérdés. Ilyenkor felmerülhet az is, hogy veszélyeztető környezetben él, és a gyermekvédelemnek kell beavatkoznia. Ez már egy óriási felelősség az állam részéről, mert neki kell segítenie azoknak, akik teljesen magukra maradtak.
Az UNICEF szakmai javaslatcsomagjában megfogalmazott lépésekkel kapcsolatban kerestük az Egészségügyi Minisztériumot, ám cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ a kérdéseinkre.
