Úgy meglökött egy buszsofőr egy járműről leszálló ittas utast, hogy az az árokba esett, és súlyos sérüléseket szenvedett. Az Érdi Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás és más bűncselekmény miatt állítja bíróság elé a buszvezetőt.
Hajnal László Péter, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre reagálva azt mondta, hogy felfüggesztett börtönbüntetést kértek a bűnösségét beismerő buszvezetőre.
A vádirat szerint a terhelt egy személyszállítási vállalat alkalmazásában állt buszsofőrként. A férfi idén januárban a Budapest és Diósd között menetrend szerint közlekedő autóbuszt vezette.
A sofőr összeszólalkozott a buszon utazó, ittas állapotban lévő férfival, a későbbi áldozatával. Amikor az egyik megállóban az utas leszállt, a sofőr utánament, és hátulról két kézzel meglökte. A lökés következtében az ittas férfi fejjel az árokba esett, és súlyos, többszörös törésben megnyilvánuló sérüléseket szenvedett.
Az ügyészség közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntette mellett súlyos testi sértés bűntettével vádolja a buszvezetőt.
