Nagyvilág

A szlovák kormányfő-helyettes bizalmi szavazást helyez kilátásba

Ján Figel szerint, egy újabb sikertelen főügyészválasztás után, a koalíció megfontolja a kormány iránti bizalmi szavazást.

Ján Figel kormányfő-helyettes a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) tisztújító kongresszusán szólt erről szombaton Pozsonyban. A tanácskozáson Figelt újra pártelnökükké választották a szlovák kereszténydemokraták.

A politikus úgy vélte: ha a koalíciónak ezúttal sem sikerülne a főügyész megválasztása, stabilitása és összetartozása a jövőben megkérdőjelezhető lenne.

“Néhány hónap múlva, egy más téma megvitatásakor kiderülhet, hogy a 79 koalíciós képviselő között néhány Júdás, megvehető vagy zsarolható ember van” – jelentette ki Figel.

A szlovák parlamentnek csütörtökön harmadik nekifutásra sem sikerült megválasztania az ország új főügyészét. Az ismételt sikertelenség legfőbb oka, hogy a koalíció nem egységes az ügyben. Dobroslav Trnka, a jelenlegi főügyész, az ellenzék jelöltje a titkos szavazás során egy szavazattal többet kapott, mint Jozef Centés, a kormányzó koalíció közös jelöltje.

A 150 tagú testületben a jelenlévő 149 képviselőből 74-en szavaztak Trnkára, míg Centés 73 szavazatot kapott. A négypárti koalíciónak 79, az ellenzéknek pedig 71 képviselője van a parlamentben, így biztos, hogy a koalíció néhány képviselője Trnkát támogatta.

Figel megjegyezte: a keddi főügyészválasztás – mégha össze is kötik a kormány iránti bizalmi szavazással – “magában fogja hordozni az összes eddigi kockázatot”. “Csak egy szavazat hiányzott ahhoz, hogy megbukjon a kormány” – ismerte el a miniszterelnök-helyettes.

Iveta Radicová miniszterelnök korábban azt nyilatkozta, hogy lemond, ha újra Trnka lesz a főügyész. Ezt a kijelentését a kormányfő a szombati Új Szóban közölt interjújában megerősítette.

A négy koalíciós párt – a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU), a Szabadság és Szolidaritás (SaS), a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Híd – egymást vádolja a megállapodások megsértéséért. Mindegyik párt azt állítja, hogy képviselői Centésre szavaztak, s ezt bizonyítani is tudja. Hétfőn a koalíciós tanács is foglalkozik a témával.

Szlovákia főügyészének megválasztása már hetek óta húzódik. Az első sikertelen választás előtt a koalíció nem tudott közös jelöltet állítani, mivel az SDKU nem értett egyet a KDH, a Híd és az SaS jelöltjével, Eva Misíkovával. Később az SDKU egyik képviselője Trnkát javasolta megválasztani. Iveta Radicová kormányfő akkor kijelentette, ha Trnkát újraválasztják, lemond posztjáról.

Az újabb egyeztetések után a koalíció végül is Jozef Centést jelölte főügyésznek. Ellenfele Dobroslav Trnka jelenlegi főügyész lett, aki Mojmír Mamojka, az ellenzéki Smer képviselőjének javaslatára lett jelölt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik