Nagyvilág

A szerb elnöknek másképp kellene állnia a magyarokhoz

A Blic belgrádi lap szerint a magyar - és a bosnyák - szavazatok megoszlása hatással lehet a szerb országos politikára, és Boris Tadic szerb elnöknek változtatnia kell a Vajdasági Magyar Szövetséghezm való viszonyán.

Boris Tadicnak változtatnia kell politikáján, különben a legerősebb ellenzéki párt, a Tomislav Nikolic vezette Szerb Haladó Párt válik a vajdasági magyarok és a szandzsáki bosnyákok fő partnerévé – írta Dusan Janjic kisebbségügyi szakértőt

Az újság szerint a vasárnapi nemzeti tanácsi választások nyomán megnőtt Pásztor István VMSZ-elnöknek és Muamer Zukorlic muftinak, bosnyák politikusnak az “árfolyama”. A VMSZ által támogatott lista a szavazatok több mint háromnegyedét söpörte be a nem hivatalos végeredmény szerint. A Zukorlic vezette Bosnyák Kulturális Közösség a szavazatok kis híján felét szerezte meg.

Janjic szerint egyértelmű, hogy a vasárnapi választás több volt mint a kisebbségek belügye: Szerbiai országos politikai színtérre is hatással lehet. A legveszélyesebb politikai szempontból az lehet, hogy mindkét vezető a kormányzó Demokrata Párt (DS) elnökét és “Belgrádot” nevezte meg ellenfélnek.

Az újság arra utalt, hogy az év elején a DS Szabadkán és több más kisebb vajdasági településen megszüntette a VMSZ-szel a koalíciós együttműködést, más pártokkal szövetkezve eltávolítva a városi tanácsokból a párt embereit. Megfigyelők szerint ez azért történt, mert a VMSZ decemberben nem szavazta meg a szerb parlamentben a 2010-es költségvetést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik