[MTI-Eco] Az idei parlamenti és a helyhatósági választások alig hoznak extra bevételt a magyarországi reklámpiacnak - mondta Levendel Ádám, a Magyar Reklámszövetség elnöke a szervezet X. jubileumi országos reklámkonferenciájának beharangozó sajtótájékoztatóján. A szakember szerint a pártok bő egy hónapig tartó hirdetéskampánya az intenzív megjelenés, és az emberek politika iránti érzékenysége miatt jelentős feltűnést keltenek, ám az erre fordított összeg az idei magyarországi reklámköltésen belül csupán néhány százalékos részarányt képvisel. - A reklámpiac nagysága tavaly 110-115 milliárd forint volt, az idén várhatóan az infláció körüli mértékben nő - közölte Levendel Ádám. A rendszerváltozás óta a reklámpiac dinamikusan, évente átlagosan 10 százalékkal bővült, ám 2001-ben a világgazdaság növekedésének lassulásával megtorpant. Az elnök szerint a reklámok összetételében változás következett be a kereskedelmi televíziók négy-öt évvel ezelőtti megjelenésével: az elektronikus médiumok aránya kis mértékben nőtt az írott sajtó rovására. A X. jubileumi országos reklámkonferenciát október 29-30. között Egerben rendezik meg.
Ajánlott videó
- 11:45 „Elvi okból” nem tartanak esemény utáni tablettát egy dunakeszi gyógyszertárban
- 11:34 Lehajrázta a jamaicai riválist, országos csúcsot futott a vébén a férfi 4x400-as váltó
- 11:32 Hadházy: Tállai felesége milliós Louis Vuitton-táskában vonult az egri Békemeneten
- 11:22 20 éve nem látott árhullám csapott le Hawaii-ra, több ezer embert kellett kitelepíteni
- 11:12 „Reszkettem a félelemtől. Nem tudtam enni, inni, aludni” – hétköznapi szörnyűségek a megszállt területeken
- 10:29 Radics Gigi többet kapott, mint Nagy Feró és Pataky Attila – Magyar Péter dokumentuma szerint 400 milliót költöttek egyetlen DPK-rendezvényre
- 09:35 Derült égből iráni rakétacsapás
- 09:31 Az utca embereként mutatta be a helyi fideszes képviselő Orbánról áradozó fiát a Mediaworks helyi lapja
- 09:12 Szigligeti Ivett szerint földöntúli jelet küldött neki Dudás Miki: „Eddig sosem hittem az ilyen jellegű dolgokban”
- 09:10 „A rendszer rettenetes, ezt azonnal meg kell szüntetni” – teljesen felborította az atlétikai vébét az új szisztéma
- 08:59 Gyarmati Andrea összegömbölyödött
- 08:35 Denise Richards sokkoló előtte-utána fotókat mutatott az arcplasztikájáról
- 08:20 Kvíz: minden sztárt felismersz csak a mosolya alapján? Vigyázz, becsapósak a válaszok!
- 08:16 Kósa Lajos kihúzatná egy cigánytündér nevét a roma utónévjegyzékből, mert az a marihuána szlengje
- 07:37 Aggasztó a tempó: Shia LaBeouf Rómában üvöltött egy étteremben ülő nőre, majd az utcán is folytatta
- 09:31 Az utca embereként mutatta be a helyi fideszes képviselő Orbánról áradozó fiát a Mediaworks helyi lapja
- 07:37 Aggasztó a tempó: Shia LaBeouf Rómában üvöltött egy étteremben ülő nőre, majd az utcán is folytatta
- 21:39 Több százezren tüntettek az Orbán-barát Babis ellen Prágában
- 20:48 Trump ünnepel, és örül annak, hogy meghalt az FBI egykori igazgatója
- 09:12 Szigligeti Ivett szerint földöntúli jelet küldött neki Dudás Miki: „Eddig sosem hittem az ilyen jellegű dolgokban”
- 08:59 Gyarmati Andrea összegömbölyödött
- 19:45 Halálos baleset: őz ugrott a motoros elé, a sofőr szörnyethalt
- 03:33 Elek Gábor az Európa Liga-negyeddöntőről: Az olló kinyílt
- 20:08 Márki-Zay Péter: Fegyverrel támadt a rendezvényünkre egy ismert Fidesz-szimpatizáns
- 21:14 Itt vannak az ötös lottó e heti nyerőszámai
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
