Nagyvilág

Nyilvános csókért korbácsoltak Szaúd-Arábiában

Kilencven korbácsütésre és négy hónap börtönre ítélték Szaúd-Arábiában azt a fiatal férfit, aki egy bevásárlóközpontban megölelt és megcsókolt egy nőt.

Az al-Katifnak egyik városában történt, és az illetékes bíróság szerdán hirdetett ítéletet az ügyben. A kiszabott kilencven korbácsütést három részletben kapja majd meg a vétkes, és emellett négy hónapot kell börtönben töltenie. Az egyiptomi hírportál szerint a férfit ráadásul két évre kitiltották a bevásárlóközpontokból.

A húszas éveiben járó elítéltet még három hónappal ezelőtt vette őrizetbe a szaúdi vallási rendőrség, miután a bevásárlóközpont biztonsági kamerájának felvételéből kiderült, hogy az illető mások szeme láttára „erkölcstelen cselekedetet követett el”, nevezetesen többször is megölelt, majd megcsókolt egy mellette ülő nőt.

A bírói ítélet kihirdetését követően a fiút azonnal az al-katifi börtönbe szállították.

Az iszlám értékeket szigorúan szem előtt tartó Szaúd-Arábiában egy nőnek tilos a családon és a rokonságon kívül álló férfiakkal érintkeznie vagy bárminemű kapcsolatba kerülnie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik