[FN] A kölni IW gazdaságkutató intézet szerint a német gazdaság az idén mindössze 0,5 százalékkal és jövőre is csupán 1,75 százalékkal nő. - Jövőre ismét élénkebb világgazdasági környezet várható, Németországnak azonban továbbra is küszködnie kell a hazai eredetű gyengeségekkel - vélték az IW elemzői a 2003-as gazdasági kitekintésükben. A gazdaságkutató a kedden kiadott, jövő évi előrejelzésben azt feltételezte, hogy a részvénypiacokon fenntartható élénkülés lesz az ősz folyamán, és az olajárak a jövő évben hordónként 25 dollár körül maradnak. A német kormány hivatalosan 0,75 százalékos növekedést vár a hazai össztermékben a tavalyi, ugyancsak szerény 0,6 százalékos gyarapodás után. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) csak 0,5 százalékos többletet jósol Németországnak erre az évre. Hans Eichel német pénzügyminiszter a hét végén 1 százalékponttal 1,5 százalékra fogta vissza a jövő évi német GDP várható növekedési ütemét, ez viszont kevesebb, mint az IMF becsülte 2,0 százalék. A leginkább borúlátó jóslat eddig a Deutsche Banké, amely az év végére enyhe recessziót valószínűsít Németországban, és az idei év egészére is minden eddigi előrejelzésnél gyengébb, mindössze 0,1 százalékos GDP-növekedést jósol. A bank elemzői jövőre sem várnak többet 0,6 százalékos GDP-erősödésnél - közölték a múlt héten.
Ajánlott videó
- 17:43 „Attól, hogy valaki tiszás, nem ment el az esze” - Orbán többször is Magyar Péter szavazóihoz beszélt Miskolcon
- 17:40 Lázár ajándéka Miskolcnak: közös miskolci és borsodi bérlet
- 17:25 „Van bennem dac” – Bundesliga-csapatától távozik, de maradna külföldön a kéziválogatott kapusa
- 17:08 Horrorbukás a bringaversenyen: ketten is átestek a korláton és métereket zuhantak
- 16:58 „Nem így képzeltem el a filmrendezést” – hogyan lehet független filmet készíteni Magyarországon, és mi számít sikeresnek?
- 16:42 Momentum-frakcióvezető: Lépjenek vissza a billegő körzetek DK-s és kutyapártos jelöltjei
- 16:23 Tönkreverte ellenfelét a kézilabda-válogatott
- 16:21 „Ne álljatok meg félúton. Nyugodtan zárjatok ki engem is” – írja Dobrev Klárának a DK-s politikus, aki védelmébe vette visszalépő társát
- 15:58 Több száz gyerek apja lehet egy apa-fia páros, eltiltották őket a spermaadástól
- 15:47 122 millió forint helyett 70 millióért kelt el egy budai lakás – így alkudoznak a vevők az ingatlanpiacon
- 15:37 Zelenszkij „halálos fenyegetésével” reagált a kormánykommunikáció az Orbán elleni merényletről író Washington Post cikkére
- 15:23 Őrültnek nézték a modern rakéta megalkotóját
- 15:11 Szijjártó Péter a Washington Post-értesülésről: Érdekes módon a Tisza Párt elnöke néhány héttel vagy hónappal ezelőtt pont önmerényletekről beszélt
- 15:01 Magyar Péter: „Remélem, Orbán Viktor és Gulyás Gergely is hallotta, hogy a magyar emberek nem akarnak háborút”
- 14:23 Átment a nemi teszten, a nők között bokszolhat Helif sorstársa
- 15:01 Magyar Péter: „Remélem, Orbán Viktor és Gulyás Gergely is hallotta, hogy a magyar emberek nem akarnak háborút”
- 08:11 Háromhavi gázszámla jöhet egyben? – az MVM reagált olvasóink aggodalmaira
- 05:30 Rambo-kvíz: mennyire emlékszel a legendás akciófilm-sorozatra?
- 13:32 Tóth Gabi Tóth Veráról: Ő is eltávolodott a politikai nézeteim miatt, mert nem feltétlenül gondoljuk ugyanazt a világról
- 14:23 Átment a nemi teszten, a nők között bokszolhat Helif sorstársa
- 12:27 Szépséges magyar betonszörnyek – képgaléria brutalista építészetünk gyöngyszemeiről
- 09:56 Putyin pszichológushoz küldené azokat az orosz nőket, akik nem szeretnének gyereket
- 06:58 Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója: a választások után 60 milliárdot emelhetnek le Budapest számlájáról
- 07:02 Nagy Dávid: Ha én most azt mondom a választóinknak, hogy szavazzatok a Tiszára, akkor neadjisten leszavaznak a Mi Hazánkra vagy a Fideszre, mint a huzat
- 06:00 Jerry Lee vagy Rex felügyelő? Ez a híres filmes kutyákról szóló kvíz nem olyan egyszerű, mint hinnéd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
