Nagyvilág

Politikai földrengés Németországban

Angela Merkel elveszítheti többségét a felsőházban.

Vasárnap hajnalra eldőlt, hogy az ország legnépesebb tartományában eddig ellenzékben lévő szociáldemokraták és a Zöldek haladéktalanul megkezdik a koalíciós tárgyalásokat egy kisebbségi kormány megalakításáról. A két párt országos elnöksége éjszakába nyúló ülésén mindehhez áldást adta.

Nem sokkal korábban a tartomány eddigi konzervatív miniszterelnöke, Jürgen Rüttgers bejelentette, hogy nem száll harcba ismét a kormányfői tisztségért, és lemond a helyi CDU-szervezet vezetéséről is.

Amennyiben Észak-Rajna-Vesztfáliában ténylegesen megalakul a szociáldemokraták és a Zöldek kormánya, immár végérvényessé válik, hogy a konzervatív-liberális kormánykoalíció elveszíti eddigi többségét a parlament felsőházában, a Bundesratban. A bundesratbeli erőviszonyok megváltozása beláthatatlan következményekkel járhat. A felsőház ilyen körülmények között aligha adja majd áldását a kormánykoalíció drasztikus takarékossági programjához, megfigyelők szerint a koalíció az ellenzék nyomására kénytelen lesz annak “felvizezésére”. De hasonlóan nehéz – sőt lehetetlen – lesz olyan más fontos, a kormánypártok által szorgalmazott tervek elfogadtatása, mint az atomerőművek működési idejének meghosszabbítása, vagy éppen az egészségügyi reform, amely a liberális egészségügyi miniszter elképzelése alapján nagyobb terhet róna a biztosítottakra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik