Becsempésztem az életembe a luxust, egy hónap alatt másodszor váltottam első osztályú vonatjegyet, más járművön úgysem fog ilyesmi előfordulni. Az első oka a kíváncsiság volt (a másodiké a hülyeség, ha úgyis a büfékocsiban lógsz, mindegy, a táskád hol utazik): Dombóvár felé kiderült, hogy tényleg fotelek vannak a fülkékben, ahol akkor sem tudok a szomszédomhoz érni, ha ténylegesen szeretnék, mert a feleségem. Aztán az is, hogy a klíma fogalma relatív: akkor üzemel, amikor megy a vonat, nem áll, ami az IC-k esetében szerencsésen nagy százalék, de az indulóállomáson idő előtt felkapaszkodni a hőkupola alatt önsorsrontás.
És most már azt is tudom, hogy amikor én leszek populista néptribün, úgy fogjuk szabályozni a vonatjegyeladást, hogy ellenőrizzük, mire asszociálnak a vásárlók egy áthúzott mobiltelefon-piktogramról, mielőtt beülnek a csendesnek hirdetett fülkébe. (Egyébként utastársunk csak sorozatos hangüzeneteket küldött, ami technikailag tényleg nem telefonálás, viszont egy fájdalmasan elnyújtott formája a párbeszédnek, a hárommásodpercezéshez hasonlít, ha valaki még emlékszik 1999-re, amikor az ilyen rövid mobilhívásokért nem kellett fizetni, de nagyon kiérlelt gondolatok sem cseréltek közben gazdát.)
Amúgy másodosztályra született vidékiként nagyon adom a vasutat, életem harmadik olyan fényképén, amin van rajtam haj és ruha, az alsóörsi állomás táblájával pacsizok felemelve, és mivel sosem kellett hajnalban gyárba ingáznom félálomban, nekem a vonat az, ami mindig jó helyekre visz. (Itt van például egy kellemesen szürreális állomás, amit meg is írtam.)
Így aztán nem csak hírolvasóként van alkalmam idén felfigyelni rá, hogy a vasútnak lelke van, ahogy a jó kapusnak szerencséje: miközben Lázár János egyetlen országos állomásfőnökként eltöltött nyara során ötnaponta siklott ki, forrt fel vagy olvadt le valami, Vitézy Dávid vonatai akkor is járnak, amikor már mindannyiunk agya megállt.
A mobilalkalmazásról most kegyeleti okokból ne beszéljünk, de a közlekedési appokon egyébként is egész Európára kiterjedő dizájn- és tervezési átok ül, szóval ne legyünk nagyravágyók: nekem oké, ha tempóban érjük utol a lengyeleket.
Így kezdődik ma reggel kiküldött heti hírlevelünk, a 24/7, amelyben ezután még elmélyülős és szórakoztató olvasmányokat, videókat és podcastokat ajánlunk hétvégére válogatva, továbbá összegyűjtjük a hét sorozat- és filmkritikáit is a hátradőlős kikapcsolódáshoz. Itt iratkozhatsz fel, ha jövő héten már te is kéred!
