[FN] Oszama bin Ladennek címzett levelet továbbított Afganisztánba az amerikai posta tavaly szeptember 11 után , noha éppen a szaúdi férfi vezette al-Kaida terrorszervezetet gyanúsították az említett napon elkövetett, több mint háromezer halálos áldozatot követelő egyesült államokbeli terrorcselekményekkel. Mint a US News and World Report című amerikai hetilap beszámolt róla, az amerikai postaszolgálatnak Oszama bin Ladennek Afganisztánba címzett levéllel is akadt dolga a terrorcselekményeket követő időszakban. A posta munkatársai a gyanús címzést látva rendben kiemelték a levelet a többi postai küldemény közül. A washingtoni igazságügyi minisztérium nyomozói fel is akarták nyitni, ám kellő jogalap nélkül erre végül nem került sor. A törvényeket szőrszálhasogató módon követő nyomozók ugyanis előbb a nemzetközi áruforgalom ügyében illetékes vámhivatalhoz fordultak, amely - bármilyen hihetetlennek tűnik - Oszama bin Laden nevét nem találta elég nyomós oknak a levél felbontására. "Önmagában az a tény, hogy a levelet Oszama bin Ladennek címezték, egyéb bizonyíték nélkül még nem elegendő az alapos gyanú megállapítására, amelynek alapján kiadható lenne az engedély a levél felnyitására" - érvelt a hivatal. A posta ezért a többi küldeménnyel végül ezt a levelet is az előírásoknak megfelelően továbbította Afganisztánba. Az amerikai törvényhozás később egyébként megszigorította a terrorizmus elleni küzdelemre vonatkozó jogszabályokat, ezért a hírhedt terroristavezérnek címzett levelek és csomagok ma már az Egyesült Államokban is felbonthatóak.
Ajánlott videó
- 08:43 Nemes Jeles László: Végre megint lesz egy szakmai világ, ahol nem a bohóckodással és pénzlopással foglalkoznak
- 08:38 Felrobbant egy szénbánya Kínában, több mint nyolcvanan meghaltak
- 08:34 Forma-1: Kanadában is a Mercedes volt az úr, Russellé a pole a sprintfutamon
- 08:01 Aldisok panaszkodnak, hogy a januári béremelés ellenére kevesebbet keresnek
- 07:46 Kiderült, kik fizették eddig vissza az NKA-támogatásokat, Kis Grófo is köztük van
- 07:27 Űrcég 26 ezer literes, szivárgó tartálya fenyeget robbanással Kaliforniában
- 07:21 Trump AI-videóval szemléltette, hogy Stephen Colbertet bedobná egy szemetes kukába
- 07:06 Kigyulladt egy gárdonyi üzem hajnalban, nagy erőkkel vonult ki a tűzoltóság
- 07:05 Szigligeti Ivett Dudás Miki haláláról: Azt sem tudták megállapítani biztosan, hogy a lakásban történt-e ez az egész
- 07:00 Íme a balatoni ivókutak, frissítőpontok listája
- 06:55 Lakner Zoltán: Ezentúl nem lehet majd kislisszolni a válaszadás alól úgy, ahogy azt Balog Zoltán tette
- 06:43 „Lehet, hogy összeáll, kettőt bírtam megnézni” – Fábry Sándor az új Heti Hetesről
- 06:35 Strandidővel indul a hosszúhétvége
- 06:23 „Kis hangszóróból, mérsékelt hangerővel” zenét hallgatott Mick Jagger – ezer dolláros büntetés lett a vége
- 06:05 Lecsaptak a rendőrök a nagymamára, aki élőben gamerkedik – unokája orvosi számláira gyűjti a pénzt
- 07:05 Szigligeti Ivett Dudás Miki haláláról: Azt sem tudták megállapítani biztosan, hogy a lakásban történt-e ez az egész
- 18:06 Nincs jó napja az FTC-nek: nagy a baj a férfi kézilabdacsapatnál
- 15:42 Ókovács Szilveszter saját költségén készíttetné el Forsthoffer Ágnesnek a házelnöki szék replikáját
- 05:45 Kvíz: a papucstól a cipőig – tudod, hogy melyik nyelvből erednek ezek a magyar szavak?
- 18:35 „A momentum megváltozott, talán visszavonhatatlanul, Ukrajna javára”
- 20:06 Lemondott Trump hírszerzési igazgatója
- 16:48 Nem az 50 méter a lényeg – fontos félreértéseket tisztázott a szakember a fúrt kutakkal kapcsolatban
- 07:06 Kigyulladt egy gárdonyi üzem hajnalban, nagy erőkkel vonult ki a tűzoltóság
- 20:20 Lannert Judit vizsgálatot rendelt el egy állami tankönyvellátó cég keretszerződése ügyében
- 16:08 A nyugdíj- és adóreform a legfőbb vitás pontok az uniós források hazahozatala körül
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
