Újabb, az ország légterét megsértő drónt lőtt le a román légierő egyik F–16-os harci repülőgépe a Fekete-tenger fölött, Sulina térségében – jelentette be vasárnap Nicusor Dan román államfő.
Facebook-bejegyzésében az elnök kiemelte: a legfőbb ügyészség vizsgálata szerint az első, péntek reggel lelőtt drón olyan Shahed típusú eszköz volt, amelyet Oroszország használ az Ukrajna elleni agressziós háborújában.
Elfogadhatatlan és tűrhetetlen, hogy Oroszország továbbra is megsérti Románia légterét, amely egyben a NATO és az Európai Unió légtere is. Az ilyen cselekedetek elfogadhatatlanok, és szövetségeseinkkel együtt a legnagyobb komolysággal kezeljük őket
– szögezte le a román elnök. A pénteken és szombaton lelőtt drón után a mostani már a harmadik volt, amelyet az utóbbi 48 órában lelőttek Románia légterében.
Radu Miruta ügyvivő védelmi miniszter szerint nem a véletlen műve, hogy huszonnégy órán belül két drónt is sikerült lelőniük, hanem a munka és a folyamatos odafigyelés eredménye. A tárcavezető a Digi24-nek azt mondta, hogy nagyon mozgalmas a térség Románia Ukrajna felőli határánál, az éjszaka során rengeteg drón cirkált a radaron.
„Tudom, hogy az emberek aggódnak, főleg a Duna-delta környékén élők, de garantálhatom, hogy a román hadsereg nagyon eltökélt, és eszközeihez mérten mindent megtesz” – mondta, hangsúlyozva: sem pénteken, sem pedig szombaton nem történt személyi sérülés, anyagi kár. Az ügyvivő miniszter az Antena 3-nak rámutatott arra, hogy a földi légvédelmi rendszer hatósugara korlátolt. Kérték ugyanakkor a NATO támogatását is, és további védelmi eszközöket rendelnek.
A MAPN összesítése szerint az ukrajnai háború kezdete óta Oroszország több mint 100 légitámadást intézett a Románia közvetlen közelében lévő, az Duna-deltában található ukrán folyami kikötők ellen, ezek során Idén több mint 40 támadás történt a román határ téréségben, 34 alkalommal pedig a térségbe küldték a NATO megerősített légtérvédelmi járőrszolgálatának vadászrepülőit. 18 esetben a támadásokban használt drónok megsértették Románia légterét – részletezte a MAPN összesítését a Mediafax hírügynökség.
Radu Miruta ügyvivő védelmi miniszter Facebook-bejegyzésében kiemelte, hogy az EU-tagországok légerében eddig lelőtt öt drón közül négyet román pilóták lőttek le. A tárcavezető ezzel arra utalt, hogy 2026. május 19-én, szintén a román légierőnek egy – a NATO baltikumi légtérvédelmi missziójának keretében szolgálatot teljesítő – F-16-os harci repülőgépe lőtt le egy légtérésértő drónt Észtországban.
