Belföld

A Fideszből kapott gratulációt a Tisza-frakció

Kőrös Gábor / 24.hu
Kőrös Gábor / 24.hu

Gratulálok. Sonnevend Pál kiváló jelölt

írta Facebook-oldalán Navracsics Tibor, a korábbi Orbán-kormány közigazgatási és területfejlesztési minisztere.

Mint megírtuk, a Tisza-frakció Sonnevend Pált jelöli alkotmánybírónak. A képviselőcsoport szombaton közölte, hogy az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága Hende Csaba alkotmánybírói megbízatásának megszűnését követően kérte fel a parlamenti frakciókat új jelöltek állítására.

A Tisza jelöltje az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára és korábbi dékánja. A frakció közlése szerint korábban az Alkotmánybíróságon dolgozott Sólyom László mellett, alkotmányjogi tanácsadóként pedig Mádl Ferenc és Sólyom László köztársasági elnök munkáját is segítette.

A Tisza jelöltjét Török Gábor politikai elemző is méltatta. Ő azt írta:

Miután volt szerencsém Sólyom László elnöksége idején együtt dolgozni Sonnevend Pállal, ezt a döntést személyes tapasztalataim alapján is nagyon biztatónak gondolom. Ha 15 hasonlóan szuverén és felkészült (mindkettő egyaránt fontos) bírája lenne a testületnek, a mainál lényegesen nyugodtabbak lehetnének azok, akiknek fontos a hatalom alkotmányos korlátozása.

Kapcsolódó
Sonnevend Pál
A Tisza Sonnevend Pált jelöli alkotmánybírónak
A Tisza szerint olyan alkotmánybírákra van szükség, akik kizárólag a jog, a lelkiismeretük és az alkotmányos értékek alapján hozzák meg döntéseiket.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik