Sonnevend Pált jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció.
A képviselőcsoport szombati közleménye emlékeztet, hogy az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága Hende Csaba alkotmánybírói megbízatásának megszűnését követően kérte fel a parlamenti frakciókat új jelöltek állítására.
Mint írták, Bujdosó Andrea frakcióvezető a képviselőcsoport döntése alapján pénteken továbbította a bizottságnak a párt jelöltjének nevét.
Mit lehet tudni Sonnevend Pálról?
A Tisza jelöltje az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára és korábbi dékánja. A frakció közlése szerint korábban az Alkotmánybíróságon dolgozott Sólyom László mellett, alkotmányjogi tanácsadóként pedig Mádl Ferenc és Sólyom László köztársasági elnök munkáját is segítette.
A párt hangsúlyozta, hogy Sonnevend tudományos és szakmai tevékenysége elsősorban az emberi jogok, a nemzetközi jog és a jogállamiság kérdéseire összpontosul. A közlemény szerint Magyarországot képviselte a hágai Nemzetközi Bíróság előtt, emellett több ügyben járt el az Emberi Jogok Európai Bírósága és az Európai Unió Bírósága előtt is.
A Tisza-frakció úgy fogalmazott: az Alkotmánybíróság feladata az Alaptörvény védelme, a hatalom korlátozása és az alapvető jogok őrzése, ezért olyan jelöltet állítanak, akinek szakmai felkészültsége, nemzetközi elismertsége és alkotmányos elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen.
