[MTI-Eco] A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. nem vonja be az ÁPV Rt.-t ügynökként a Konzumbank-tranzakcióba, hanem közvetlenül értékesíti a leánybankot - mondta az MTI-ECO-nak László Boglár, a fejlesztési bank kommunikációs igazgatója. Az erre vonatkozó javaslat már túl van a közigazgatási egyeztetésen és várhatóan napokon belül a kormány elé kerül. Az MFB privatizációs tanácsadót vesz igénybe. A kormány júliusban döntött arról, hogy nyilvános pályázaton
értékesíti az MFB-csoport 99,6 százalékos tulajdonrészét a 7,931 milliárd forintos jegyzett tőkéjű Konzumbankban az általa használt székházzal együtt. A tranzakciót a korábbi elképzelések szerint az ÁPV Rt. bonyolította volna le ügynökként, ütemezése szerint októberben elején írta volna ki a privatizációs tanácsadó kiválasztására irányuló pályázatot. Az Econews információi szerint a menetrendet az borította fel, nem számoltak azzal, hogy az MFB minden akciójára a közbeszerzési szabályok vonatkoznak. A fejlesztési bank az ÁPV Rt.-nek sem
adhatott megbízást ezek megkerülésével. A másik megoldás egyébként az lehetne, ha az állami vagyonkezelő halasztott fizetéssel megvásárolja a Konzumbankot, majd saját szabályai szerint értékesíti.
Ajánlott videó
- 07:27 Drónbázis és föld alatti komplexum is épülne Trump báltermében
- 07:23 „Pikírt, nagyképű pöcsnek” tartotta Kárász Róbertet a felesége, amikor először találkoztak
- 07:01 Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:00 Fokozatosan indul a strandszezon: így nyitnak a fürdők
- 06:53 Ma is teszünk egy nagy lépést a nyár felé
- 06:49 Egyre csak nő az osztalék mértéke a rekord negyedévet záró Shopper Park Plusnál
- 06:44 Szja-bevallás: kinek van még teendője?
- 06:40 Embrióból szűrték ki a súlyos izomsorvadás betegséget a Semmelweis Egyetemen
- 06:37 Ritkán látni olyan bensőséges felvételeket Harry hercegékről, amilyeneket a házassági évfordulójukon posztoltak
- 06:30 Videón, ahogy önálló életre kelnek az óriáskerék gondolái a hatalmas széllökések miatt
- 06:30 A Revolut már küldi az áthelyezési leveleket a magyar ügyfeleknek, ezt válaszolják rá a hazai bankok
- 06:00 Ilyen volt Budapest 75 éve – rájössz, melyik teret látod a régi fotókon?
- 06:00 Scherer Péter nemrég adta utolsó interjúját: arról beszélt, felesége mennyire óvja őt
- 05:57 Két nappal a választás előtt hárommilliárd forint támogatást ítéltek oda a Vári Attila vezette alapítványnak
- 05:45 Kvíz: koma, ángy, sógor – mennyire ismered a rokonaidat?
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 16:45 Panyi Szabolcs: Hamarosan meneszthetik az Információs Hivatal Rogánt kiszolgáló vezetőjét
- 16:03 Cate Blanchett Cannes-ban kitért a magyar választásokra, és meggyőzött róla, hogy segglyuk is kell a művészethez
- 21:35 Bizonyos autóknak hamarosan duplájára drágul a parkolás Budapesten
- 21:01 Miért ölik egymást az emberek a fejlett nyugat nagyvárosaiban egy műanyag zsebóráért?
- 17:27 Balog Zoltán a kegyelmi ügyről: Ennél többet ma sem tudok és kívánok elmondani
- 16:21 Borat, Másnaposok, Terhes társaság – szinkronmunkáiban is felejthetetlen Scherer Péter
- 15:18 HVG: Vitézy kirúgta a MÁV vezérigazgató-helyettesét
- 16:39 Ezért nem mozdul mellőled a kutya, ha alszol – nem a kényelem az oka
- 16:27 Pető Péter támadója: Egy reality show-ban élek, ami teljesen tönkretette az életem
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
