Tíz százalékos áremelés jöhet jövő évtől a világ legnagyobb félvezetőgyártójánál, a TSMC-nél – írja a Reuters több, a céghez közel álló forrás alapján.
Az egyik forrás szerint az áremelés célja az anyagok, a gyártóberendezések és a külföldi üzemek építésének növekvő költségeinek ellensúlyozása. Az áremelés kapcsán a partnerekkel folytatott tárgyalások júniusban kezdődtek és júliusban zárultak le. Az új árszabás várhatóan 2027 elejétől lép hatályba, így az ügyfeleknek – köztük olyan óriásoknak, mint az Apple, az Nvidia vagy az AMD – lesz idejük felkészülni a változásokra.
A TSMC nem kommentálta az áremelésről szóló híreket.
Az elemezők szerint azonban a félvezetőipari drágulás az olyan elektronikai cikkekben is lecsapódhat, mint például az okostelefonok vagy a számítógépek, akár már a jövő évi modellekben. Mindezt úgy, hogy már idén is komoly áremelésekre lehet számítani a memóriahiány miatt.

