Nagyvilág

Az iráni Forradalmi Gárda szerint megtámadták az Amazon cég bahreini központját

A légvédelmi és kommunikációs rendszerek elleni iráni támadások elérhették Jezz Bezos vállalatát is.

Véget kell vetni a Közel-Keleten a „sem háború, sem béke”-állapotnak – jelentette ki Modzstaba Hamenei, Irán legfelsőbb vezetője kedden az MTI közlése szerint.

A vezető – akinek szavait Maszúd Pezeskján iráni elnök tolmácsolta – még február 28-án sebesült meg egy amerikai támadás során, azóta nem mutatkozott nyilvánosan, csak írásban kommunikál. Teherán szerint képes ellátni feladatait.

A kedd hajnali katonai műveletek során az iráni Forradalmi Gárda többek között az Amazon cég bahreini központját is támadta, a térségben lévő légvédelmi és kommunikációs rendszerek mellett. 

A támadás tényét egyelőre bahreini és amerikai tisztviselők sem erősítették meg, ahogyan a vállalat sem nyilatkozott a témában.

A jordániai Rukbán térségében indított csapásában több amerikai katona életét vesztette – tájékoztatta a Forradalmi Gárda az iráni állami hírügynökséget, hozzátéve: az erről szóló washingtoni bejelentés – amely két halálos áldozatról tájékoztat – „a valósnál alacsonyabbra teszi a halottak számát”. Amint azt megírtuk, Donald Trump hétfőn azt nyilatkozta: az amerikai hadsereg minden Irán által megölt amerikai katonáért többszörösen fizet vissza.

Kuvaitot is támadás érte keddre virradóra: az ország energetikai minisztériuma arra figyelmeztetett, hogy az iráni erők az ország energiahálózata ellen is támadást intéztek. Emiatt több helyen tüzek is keletkeztek, a károk felmérése pedig jelenleg is tart.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik