Belföld

Életfogytiglant kapott az anya, aki megkínozta, majd fürdőkádba fojtotta a fogyatékos gyermekét

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék azt a nőt, aki négy évvel ezelőtt az élettársa segítségével fürdőkádba fojtotta a saját gyermekét.

Szim-Resán Dalma, a Nyíregyházi Törvényszék szóvivője a lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy az aljas indokból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére társtettesként elkövetett emberölés és társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettében is bűnösnek kimondott asszony 25 év múlva bocsátható szabadlábra a leghamarabb feltételesen.

Az asszony élettársa meghalt a büntetőeljárás alatt, így vele szemben megszüntették az eljárást. Az asszony 2016-tól élt közös háztartásban a párjával és a középsúlyos fogyatékosságban szenvedő lányával. A lány nem tudott önállóan gondoskodni magáról, és teljes körű irányításra szorult.

Élettársa segítette

2020 novemberéig egy bentlakásos iskola tanulója volt. Ezt követően azonban online oktatás folyt az iskolában, így a 20 éves lány hazaköltözött édesanyjához és annak élettársához. Az otthon tartózkodása alatt az anyja gondoskodott róla. A nő egy idő után egyre nehezebben, s türelmetlenebbül kezelte a felmerülő problémákat. 2022 év tavaszától az asszony napi szinten nagyobb mennyiségben fogyasztott alkoholt, s elvesztette türelmét a gyermeke gondozása iránt.

2022 júliusában kezdetben puszta kézzel, majd július 7-én különböző tárgyakkal verte a lányát, mely sérülések rendkívül nagy fájdalommal jártak, túlélés esetén életveszélyesnek minősültek volna. Ugyanezen a napon az esti órákban az élettársak bevitték a súlyosan sérült gyermeket a fürdőszobába, majd együttes erővel a fürdővízbe fojtották. Ezt követően feltakarították a lakást, majd értesítették a mentőket, akiknek azt mondták, hogy baleset érte a lányt.

Az ügyész tudomásul vette a döntést, az asszony és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhébb büntetés kiszabása érdekében fellebbezett.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik