Magyarországon egy fogvatartott naponta 4058 forintjába van az államnak. Ennél 1500-2000 forinttal több kellene ahhoz, hogy eleget tegyenek az igazságügy-miniszter által többször hangoztatott elvárásoknak, vagyis a börtönökben nem embermegőrző, hanem emberjavító viszonyokat kell kialakítani . Ehhez persze az is szükségeltetik, hogy a rácsos intézmények jelenlegi 160 százalékos túlzsúfoltságát mielőbb az Európai Unió által még elfogadott 120 százalékra mérsékeljék. Ennek érdekében rövid időn belül két új büntetés-végrehajtási létesítményt kell(ene) átadni. Egy új börtön megépítése zöldmezős beruházásként legalább kilencmilliárd forintot igényel. A Magyar Hírlap információi szerint az Igazságügyi Minisztérium puhatolózó tárgyalásokat folytat magánbefektetőkkel két új létesítmény beruházására. Ez azt jelenti, megvalósulni látszik a korábban többekben is ellenérzést kiváltó magánbörtönprogram. Varga Valéria, a Büntetés-Végrehajtás Országos Parancsnoksága gazdaságiparancsnok-helyettese ezzel kapcsolatban csak annyit jegyzett meg, ha zöld utat kap a kezdeményezés, akkor a magántőkéből megépült létesítményekben is a büntetés-végrehajtás (BV) munkatársai dolgoznak majd.
[Magyar Hírlap] Ajánlott videó
- 22:50 A csapatkapitány gyatra tizenegyese után még fájhat ez a pontvesztés a Juventusnak
- 22:05 Max Verstappenék nyertek, de utólag kizárták őket
- 21:39 Többszázezren tüntettek az Orbán-barát Babis ellen Prágában
- 21:14 Itt vannak az ötös lottó e heti nyerőszámai
- 20:48 Trump ünnepel, és örül annak, hogy meghalt az FBI egykori igazgatója
- 20:41 Egy tengerész véletlenül a futóalkalmazásával lebuktatta, merre van az egyetlen francia repülőgép-hordozó
- 20:08 Márki-Zay Péter: Fegyverrel támadott a rendezvényünkre egy ismert Fidesz-szimpatizáns
- 20:02 Hazai vereség után komoly bravúr kellene a debreceni kézisektől, hogy meglegyen a BL-továbbjutás
- 20:01 Ha ekkora az igény egy férfiak nélküli bulisorozatra, át kell gondolnunk, hogy mivel szembesülnek a nők a szórakozóhelyeken
- 19:45 Halálos baleset: őz ugrott a motoros elé, a sofőr szörnyethalt
- 19:11 A nap legfontosabb hírei - 2026.03.21.
- 19:01 A színpad felett felfüggesztve ájult el a rapper, majd a kórházból bejelentette új turnéjukat
- 18:47 „Hogy a pályán nem találkoztam az érmesekkel, megütött” – Molnár Attila világbajnoki hatodik 400 méteren, a lebonyolítást kritizálta
- 18:36 A német szélsőjobb vezetője felugrott Lotfi Begi mellé dj-zni a budapesti CPAC-on
- 18:32 „Ivanka miatt az egész világ ismeri a falunkat” – Trumpék tervei Albániában
- 21:39 Többszázezren tüntettek az Orbán-barát Babis ellen Prágában
- 14:23 Átment a nemi teszten, a nők között bokszolhat Helif sorstársa
- 21:14 Itt vannak az ötös lottó e heti nyerőszámai
- 18:36 A német szélsőjobb vezetője felugrott Lotfi Begi mellé dj-zni a budapesti CPAC-on
- 15:47 122 millió forint helyett 70 millióért kelt el egy budai lakás – így alkudoznak a vevők az ingatlanpiacon
- 13:32 Tóth Gabi Tóth Veráról: Ő is eltávolodott a politikai nézeteim miatt, mert nem feltétlenül gondoljuk ugyanazt a világról
- 20:01 Ha ekkora az igény egy férfiak nélküli bulisorozatra, át kell gondolnunk, hogy mivel szembesülnek a nők a szórakozóhelyeken
- 11:48 444: 145 jegyet vásárolt fel a kormányhoz kötődő Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség a Magyar Péter-film vetítésére, hogy lefotózhassák az üres termet
- 12:27 Szépséges magyar betonszörnyek – képgaléria brutalista építészetünk gyöngyszemeiről
- 16:42 Momentum-frakcióvezető: Lépjenek vissza a billegő körzetek DK-s és kutyapártos jelöltjei
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
