[FN] Gy. Németh Erzsébet, az MSZP főpolgármester-jelöltje nyolcmilliárd forintot szánna jövőre a fővárosi társasházak felújítására, míg a szövetkezeti lakások esetében - közlése szerint - mintegy 75 ezer ingatlan tulajdonosa pályázhat majd a rekonstrukcióhoz szükséges összegre . A politikus hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a társasházi törvényt úgy szeretnék módosítani, hogy a társasházak alapító okiratát és egyéb döntéseket ne csak százszázalékos egyetértéssel hozhassa meg a társasházi közgyűlés. Gy. Németh Erzsébet jelezte: kezdeményezni fogja, hogy újra vezessék be a lakónyilvántartó könyvet a társasházakban, adatvédelmi szempontok figyelembevételével. Horváth Csaba, a parlament szociális és családügyi bizottságának tagja hangsúlyozta: 780 ezer panellakás és mintegy 500 ezer tömbház szorul felújításra, ezeknél főleg gépészeti rekonstrukciót kell végezni.
Ajánlott videó
- 11:24 A magyar dolgozók többsége úgy érzi, egyre kevesebbet ér a fizetése
- 11:12 Nicolas Winding Refn: Fél órán át halott voltam, aztán áramütéssel visszahoztak az életbe
- 11:02 Félévnyi emelést adna a kisnyugdíjasoknak Surányi György
- 10:58 „Nem tudtam reálisan gondolkozni, ezért vágtam le az ujját” – az újpesti gyilkos megindokolta, miért csonkította meg a felesége holttestét
- 10:58 Változtat a Google, mindenkit érint: megszűnik a webes keresés eddig ismert formája
- 10:58 Bochkor Gábor: Nem venném észre, ha a számlámról csak úgy eltűnne tíz- vagy százezer forint
- 10:52 Sztrájkkészültség: az Ikea dolgozói nem elégedettek a béremeléssel, ilyen kitűző viselésével demonstrálnak
- 10:33 Madárral való ütközés miatt gépcserét rendeltek el Kapitány István varsói repülőútja előtt
- 10:28 Magyar Péter a lengyel kormányfővel tárgyal Varsóban
- 10:15 Bölcsőde, óvoda, gyermekotthon és játszótér közelébe is jutott az azbeszttel szennyezett kövekből
- 10:14 Megható dolgot tett a hokiválogatott kapusa, miután a csapat megnyerte a legfontosabb vb-meccsét
- 10:09 Megszűnt a torlódás az M0-ás autóúton, ám több másik autópályán továbbra is lassú a haladás
- 10:00 A KDNP tiltaná a közösségi médiát 13 éves kor alatt
- 09:46 Orbán Anita: A mai egyeztetés egy új folyamat kezdete lehet
- 09:42 „Jó utat, Apa!” – így búcsúztak Scherer Pétertől a színésznők, akik a lányait alakították az Apatigrisben
- 09:26 Minősített szexuális erőszak miatt emeltek vádat egy borsodi nagymama ellen
- 06:30 A Revolut már küldi az áthelyezési leveleket a magyar ügyfeleknek, ezt válaszolják rá a hazai bankok
- 09:12 Kónya Endrét speciális módon, elkülönítve kezelték a Köztársasági Elnöki Hivatalban – politológus, alkotmányjogász és a Vidéki prókátor a kegyelmi ügyről
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 07:47 Videó: letarolta egy ház kertjét egy taxi Pesterzsébeten
- 04:10 Erről a véres eseményről kapta nevét a Vérmező
- 21:35 Bizonyos autóknak hamarosan duplájára drágul a parkolás Budapesten
- 09:38 Csintalan Sándor: Novák Katalin átnyúlt Varga Judit feje felett
- 10:09 Megszűnt a torlódás az M0-ás autóúton, ám több másik autópályán továbbra is lassú a haladás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
