Természetesen az emlékezetpolitika része ugyanolyan mértékben a kritika és a fájdalmas igazságok kihangsúlyozása is. Így tudjuk valójában leszűrni a fontos tanulságokat abból a kivételes pályafutásból, amelyet CR7 letett az asztalra. A példaképek esetén fontos kihangsúlyozni az árnyoldalt is, hogy a jövő generációi abból is tanuljanak, és jobbá váljanak társadalmi és egyéni szinten is. A portugál klasszist ugyanakkor a média általánosságban úgy búcsúztatta az elit színpadától, hogy abból fájóan hiányzik az örökségének legértékesebb része.
Nem arról van szó, hogy ezt csak nagyon kevés és kivételes ember látja, sokkal inkább az lehet a helyzet, hogy a sajtótermékek a kattintásokra vadásznak, és Ronaldo ekézéséből sokkal többet ki lehet sajtolni. Rájátszanak számtalan potenciálisan megjelenő érzésre a nézőkben, hallgatókban és az olvasókban: igazságérzet, bosszúvágy, irigység, kárörvendés, szenzációéhség, önigazolás-keresés és még sorolhatnánk. Mi hiányzik akkor a képből és miért csináljuk ezt Cristiano Ronaldóval?
