[FN] Az ECOSTAT Gazdaságelemző és Informatikai Intézet legfrissebb makrogazdasági előrejelzése szerint sem a külső, sem a belső egyensúlyban nem várható számottevő javulás az év hátralévő részében . Az Európai Unióban 2002-ben a gazdasági növekedés alig éri majd el az 1 százalékot. A második negyedévben mindössze 0,8 százalékkal bővült a GDP. Emellett az infláció is egyre kevésbé tartható a 2 százalékos határon belül. Az Unióban 1,9 százalékos, az euró-zónában pedig 2,1 százalékos volt a harmonizált fogyasztói árindex szeptemberben. A magyar gazdaság 3,1 százalékkal bővült a második negyedévben, ami a fejlett országokénál magasabb GDP-növekedést valószínűsít 2002-re. Az előző évi teljesítménynél ugyanakkor alacsonyabb lesz a bruttó hazai termék növekedése, a kutatók prognózisa szerint 3,3 százalék körül alakul. Az ipari termelés meglehetősen hektikus volt az utóbbi hónapokban. A júliusi 8,5 százalékos bővülést, augusztusban közel 3 százalékos csökkenés követte. Az exportértékesítés ugyanakkor továbbra is meghaladja a belföldi értékesítést. 2002-ben 2,5 százaléknál alig magasabb növekedéssel lehet számolni. Az exportlehetőségek javulásával párhuzamosan bővülő termelésre lehet számítani 2003-ban. Továbbra is nagymértékű hiány jellemzi az államháztartás egyenlegét, valamint a fizetési mérleget. Az államháztartás hiánya szeptemberben meghaladta a 750 milliárd forintot, s a jelenleg használt GFS-módszertan szerint ez év végére elérheti a 850 milliárd forintot. Az EU-ban használatos ESA95-metodika alapján ez a GDP 6,5 százalékát jelenti. Tovább romló áruforgalmi hiány és gyenge turizmus jellemzi a külső egyensúlyt. A külföldi tőkebefektetések ugyanakkor tovább csökkennek, a hosszú távon bizonytalan portfólió-befektetések javára. Év végéig a fogyasztói árindex lassú emelkedése valószínűsíthető, decemberre elérheti az 5,3 százalékot. Éves átlagban szintén 5,3 százalék körül fog alakulni az árindex. 2003-ra 4,8 százalékos éves átlagos inflációval számol az ECOSTAT.
Ajánlott videó
- 18:06 „Nagyon tud focizni, érzi a kaput, de a karaktere, a gondolkodásmódja a legnagyobb erőssége” – bemutatjuk Kovács Bendegúzt, Rossi egyik újoncát
- 18:00 Magyar feljelentés tesz, miután Fidesz-reklámanyagokra bukkant Lázár volt minisztériumában
- 17:05 EL: sokat hibáztak, nem volt esélyük a bronzmeccsen az Esztergom kéziseinek
- 17:04 Gajdos László bejelentette, ki lesz a környezetvédelmi tárca miniszterhelyettese
- 17:00 A divatipar rettegett tőle, a férfiak váratlanul magukra ismertek Meryl Streepben – 20 éves Az ördög Pradát visel
- 16:49 Brutális balesetek a MotoGP Katalán Nagydíján
- 16:38 XIV. Leó pápa mesterséges intelligenciával foglalkozó bizottságot alapít
- 16:23 Sokba kerülhet a Juventusnak a Fiorentina elleni hazai pofon
- 16:23 Elszabadult tigrist lőtt ki a német rendőrség
- 16:15 Gyomron fejeltek egy fiatal nőt szombat hajnalban Budapesten, garázdaság miatt indult eljárás
- 16:00 Milyen az élet Németország egyik legkisebb lakott szigetén?
- 15:58 Dróntámadás érte az Egyesült Arab Emírségek legnagyobb atomerőművét, tűz ütött ki
- 15:42 Magyar Péter Gulyásnak és Rétvárinak: 16 év után sem értenek a jogászkodáshoz
- 15:28 A csapatépítés diadala: így taszította le az ETO az NB I trónjáról a Ferencvárost
- 15:12 Harminckét év alatt harminckétszer jutott fel a Mount Everest csúcsára egy nepáli serpa
- 10:59 Megvan, kik veszik át Magyar Péter és Tarr Zoltán helyét az Európai Parlamentben
- 06:29 Ebolajárvány: nemzetközi vészhelyzetet hirdetett a WHO
- 05:30 10 kérdés, amivel megtudhatod, mennyire ismered az Országház titkait
- 07:03 „Előfordult jó párszor, hogy majd összecsináltam magam, de mész, mert menni kell” – P. Tamás négy éve szolgál önkéntesként az ukrán fronton
- 09:53 Elárulta az ETO edzője, hol folytatja a pályafutását
- 14:34 Modenai gázolás: egy nőnek mindkét lábát amputálni kellett
- 15:42 Magyar Péter Gulyásnak és Rétvárinak: 16 év után sem értenek a jogászkodáshoz
- 07:59 Meghan Markle új fotót mutatott Harry herceggel közös lányukról
- 13:58 Szalay-Bobrovniczky a 4iG-vel a választás előtt kötött szerződésről: „A haderőfejlesztésben sajnos ekkora számok vannak”
- 11:59 Görkorizás Gázában, hantavírus, királyi bevonulás és David Attenborough a hét képein
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
