Nagyvilág

Idegen rakodómunkás miatt ürítették ki a gépet

Galibát okozott egy rakodó a philadelphiai reptéren, mert nem tudta igazolni magát.

Közvetlenül az indulás előtt leszállították egy, a Bermudákra tartó járat utasait csütörtökön a Philadelphiai Nemzetközi Repülőtéren, mert a gépet rakodó három munkás egyike nem tudta igazolni magát, majd eltűnt.

A US Airways 1070-es járata 102 utassal és ötfős személyzettel indult volna a Bermudákra, közölte a rendőrség. A kiürített gépet biztonságos helyre vontatták, ahol robbanóanyag-kereső kutyák segítségével átkutatták a poggyászt, de a vizsgálat negatív eredménnyel zárult.

J.J. Klaver, az FBI szóvivője kijelentette: nem bizonyított, hogy az incidens mögött terrorcselekmény elkövetésének szándéka húzódott meg, de a nyomozás még tart.

A philadelphiai és a szövetségi rendőrség nagy erőkkel próbálja kézre keríteni a férfit, aki a reptéri alkalmazottak egyenruhájában, de iratok nélkül dolgozott a repülőgép rakodásánál.

A másik két rakodómunkás nem ismerte a hozzájuk harmadikként csatlakozott férfit, aki a ruháján nem viselt azonosítót, majd miután kérdőre vonták nem válaszolt, hanem elszökött.

A philadelphiai reptér az incidenstől eltekintve zavartalanul üzemelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik