Nagyvilág

Brit-francia katonai együttműködés született

Átfogó kétoldalú katonai együttműködési megállapodást írt alá Londonban David Cameron brit miniszterelnök és Nicolas Sarkozy francia államfő.

A szakértők által az utóbbi évszázad egyik legjelentősebb védelmi megállapodásának tartott egyezmény kiterjed a két ország atomütőerejének közös karbantartására és fejlesztésére is.

A brit sajtó ugyanakkor már előre fanyalogva fogadta az együttműködési terveket; egyes lapok szerint “még majd ahhoz is francia engedély kell”, hogy Nagy-Britannia megvédhesse a Falkland-szigeteket “az argentinok francia rakétáitól”.

David Cameron az egyezmény ünnepélyes londoni aláírása után azonban kijelentette: a brit-francia katonai partnerség “logikus, ésszerű és praktikus”.

A londoni Lancaster House-ban kedden aláírt megállapodás értelmében közös expedíciós haderő jön létre. Ez – Cameron megfogalmazása szerint – megkönnyíti a gyors bevetést olyan műveletekben, amelyeket a két ország “együtt kíván végrehajtani”. A hatezer fős dandár tagjai közös kiképzésen és gyakorlatokon vesznek részt.

A brit miniszterelnök – azokra a keddi brit sajtókommentárokra reagálva, amelyek szerint a közös dandár létrehozásával “francia parancsnokság alá kerülnek” a brit hadsereg különleges kiképzésű elit kommandós egységei – az aláírás után külön hangsúlyozta, hogy a két ország változatlanul fenntartja kapacitásait az önálló gyors bevetésű akciók végrehajtására.

Nicolas Sarkozy az aláírás utáni közös sajtóértekezleten azzal támasztotta alá az egyezmény fontosságát, hogy Nagy-Britannia és Franciaország együtt a teljes európai védelmi költségvetés felét adja, és így “magától értetődő” a nukleáris és katonai együttműködés.

Keddi brit sajtókommentárok ugyanakkor felidézik az iraki háborúval kapcsolatos súlyos nézetkülönbségeket, és azt is, hogy az argentin légierő annak idején francia Exocet rakétákkal támadta a brit hadihajókat a Falkland-szigetekért 1982-ben megvívott háborúban.

AJÁNOTT LINK:

Sötét fellegek a brit hadsereg felett (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik