Gazdaság

Mínuszban zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 269,66 pontos, 1,23 százalékos csökkenéssel, 21 611,25 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 20,1 milliárd forint volt, a vezető részvények az erősödő Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Negatív nyitás után déltől folyamatosan emelkedett az index, és a napi csúcsánál csak néhány ponttal zárt alacsonyabban – mondta Kovács Attila, az OTP Bank üzletkötője. Hozzátette, hogy a nap közbeni pozitív változást az amerikai határidős indexek javulása váltotta ki az európai piacokon. Ebben szerepet játszott egy vártnál jobb amerikai fogyasztói bizalmi index délutáni közzététele.

A Conference Board közlése szerint a januári fogyasztói bizalmi mutató 55,9 pontra emelkedett a decemberi 53,6 pontról, míg a szakértők 54,0 pontra számítottak. A vezető papírok közül egyedüliként emelkedő Richter erősödése az üzletkötő szerint azzal magyarázható, hogy esés idején a befektetők a defenzív papírok felé fordulnak, ilyenek például a gyógyszeripari részvények is.

A Mol árfolyama 450 forinttal, 2,49 százalékkal 17 650 forintra csökkent, 3,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 75 forinttal, 1,27 százalékkal 5840 forintra esett, forgalmuk 13,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 11 forinttal, 1,52 százalékkal 715 forintra gyengült, forgalma 912,3 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 130 forinttal, 0,32 százalékkal 41 000 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el. Az Egis 34,5 millió forintos forgalom mellett 100 forinttal, 0,54 százalékkal 18 300 forintra gyengült.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik