Tudomány

Héliummal töltött léggömbökkel repült át a tengeren

Százhatvan, héliummal töltött léggömbhöz erősítve repülte át a tengert az egykori börtönsziget, Robben-sziget és Fokváros között egy dél-afrikai férfi.

A tizenkét kilométernyi távot a 37 éves Matt Silver-Vallance kereken egy óra alatt tette meg szombaton. Repülési magassága átlag 200 méter volt a tengerszint fölött.

A szokatlan repüléssel egy johannesburgi gyerekklinikának gyűjtött adományt, azért hogy a Nelson Mandeláról elnevezett intézményt 200 ágyasra bővíthessék. Nelson Mandela, volt dél-afrikai államfő az apartheid-rezsim idején majd két évtizedet töltött a Robben-szigeti fegyházban, amely ma múzeum.

Silver Vallance az útra vízzel töltött zacskókat és légpuskát vitt, hogy magasságát szabályozni tudja. Miután felszállt, mintegy négyszáz méter magasságba ért, ám repülését a széljárás megváltozása megzavarta, és majdnem eltérítette őt úti céljától. Ekkor a légpuskával kilőtt jó néhány léggömböt, hogy irányt tudjon változtatni. Végül 35 léggömbbel érkezett Fokváros térségébe.

Mivel segítőivel – akik a tengerszorosban mentőhajóval követték útvonalát – úgy vélték, hogy a kemény talajra való leszállás túlságosan veszélyes lehet, Silver-Vallance a parti vizekhez érkezve leengedett egy kötelet, és azon leereszkedett a mentőhajóra, a léggömböket pedig szélnek eresztették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik