Nagyvilág

Lúzer kommunistákkal riogatott Trump július 4-i beszédében

CHIP SOMODEVILLA / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
CHIP SOMODEVILLA / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Mintegy negyven percet beszélt az Egyesült Államok megalapításának kétszázötvenedik évfordulóján Donald Trump. A beszéd több mint egyórás csúszással kezdődött a viharos washingtoni időjárás miatt. A fővárosban evakuálni is kellett a közönséget.

Trump az Egyesült Államok történelmére emlékezve második világháborús és vietnámi veteránokat is a színpadra hívott, ahogy az Apollo-űrprogram egykori résztvevőjét és az Artemis-űrprogram legénységét is.

Beszédében ugyanakkor a mai belpolitikai helyzetre is utalt, amikor az általa támogatott Save America Act mellett kezdett kampányolni: az intézkedés értelmében amerikai útlevelet vagy születési anyakönyvi kivonatot kellene bemutatniuk azoknak, akik kérnék névjegyzékbe vételüket a választások előtt. A törvény ugyanakkor valószínűleg nem megy majd át az amerikai szenátuson.

Trump a kommunizmus kiújuló veszélyére is utalt, ami a Deadline tudósítása szerint az idei félidős választások egyik kampánytémája lehet, miután az utóbbi hónapokban baloldali jelöltek – mindenekelőtt a demokratikus szocialisták színeiben New York polgármesterévé választott Zohran Mamdani – fontos helyhatósági választásokat nyertek.

A kommunizmus lúzerség, és mindig is az marad

– fogalmazott az amerikai elnök az Egyesült Államok megalapításának kétszázötvenedik évfordulóján.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik