Rendkívüli eset történt július 3-án délután a Fővárosi Állat- és Növénykertben: két hulmán elhagyta a számukra kijelölt területet. Az intézmény beszámolója szerint munkatársaik azonnal kiürítették az érintett épületet, majd mindössze 20 perc leforgása alatt a belső kifutóba helyezték az állatokat. Az épület ezután újranyitott.
Kiemelték, hogy a hulmán alapvetően nem veszélyes, és az ember közelségéhez hozzászokott faj. Ennek ellenére az épület kiürítése szükséges lépés volt, elsősorban az állatok nyugalma és védelme érdekében. A kaland láthatóan nem viselte meg a két majmot, akik egyébként frissen költöztek be lakhelyükre.
Az eset körülményeit a beszámolók és a kamerafelvételek alapján részletesen elemezzük, és haladéktalanul megtesszük a szükséges szakmai lépéseket, hogy ilyen ne fordulhasson elő
– írta az Állatkert bejegyzésében.
A megerősített biztonsági intézkedések előreláthatólag maximum egy hetet vehetnek igénybe, így a testvérpár várhatóan jövő hét végén lesz újra látható.

