Foci

A Real Madrid közleményben cáfolta, hogy Enzo Fernándezre pályázna

Enzo Fernández.
Pablo Morano/BSR Agency/Getty Images
Enzo Fernández.
Enzo Fernández.
Pablo Morano/BSR Agency/Getty Images
Enzo Fernández.
A Real Madrid labdarúgócsapata bejelentette, hogy nem kívánja szerződtetni Enzo Fernándezt.

A meglehetősen szokatlan közlemény apropója, hogy a világbajnokságon szereplő argentin középpályásról elterjedt a pletyka, miszerint a spanyol csapatba igazolhat. Többen nyilatkoztak is a témában, ez alapján pedig úgy tűnt, nincs messze, hogy hivatalos legyen az átigazolás. Ekkor jött azonban a Real Madrid pénteki közleménye.

„Az elmúlt napokban megjelent hírek és nyilatkozatok kapcsán, amelyek szerint a Real Madrid C. F. állítólag érdeklődne Enzo Fernández játékos iránt, a klub kijelenti, hogy sem közvetlenül, sem közvetve nem tett semmilyen lépést az említett játékos szerződtetése érdekében, és egyúttal nincs szándéka ilyen ügyletet lebonyolítani.

A Real Madrid a legnagyobb tiszteletét fejezi ki Enzo Fernández iránt, aki kiváló labdarúgó, pályafutása és képességei pedig közismertek, valamint a Chelsea FC iránt is, amellyel kiváló intézményi kapcsolatot ápol. Éppen a Chelsea FC-hez hasonló szervezet iránti tiszteletből, valamint a Real Madrid tevékenységét mindig is jellemző intézményi lojalitás elvei miatt a klub szükségesnek tartja, hogy kategorikusan cáfolja azokat a spekulációkat, amelyek minden alapot nélkülöznek és nem felelnek meg a valóságnak

– írta a spanyol klub.

Enzo Fernández így alighanem a Chelsea játékosa marad, amelyhez a világbajnoki szereplés után térhet vissza.

Kapcsolódó
Massimiliano Allegri.
Allegri a Milannal lemaradt a BL-ről, de új csapatával mégis ott szerepel majd
Újabb csapatnál próbál szerencsét az olasz élvonalban.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik