A Fidesz javaslatára csütörtökön ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a parlamenti pártok, hogy véleményt cseréljenek az EU-csatlakozással kapcsolatos alkotmánymódosításról. Ezt megelőzően az ellenzéki pártoknak is össze kellene hangolniuk álláspontjukat, az alkotmánymódosítás egyik sarkalatos pontjáról ugyanis eltér a véleményük. A Fidesz – és legutóbb Orbán Viktor volt miniszterelnök – többször leszögezte: elfogadhatatlan, hogy Magyarország átadja a nemzeti szuverenitás egy részét Brüsszelnek. Ehelyett a Fidesz szerint a csatlakozási klauzulában az a megfogalmazás volna helyes, hogy Magyarország egyes hatásköröket, jogokat az Európai Unióval közösen gyakorol. Dávid Ibolya az MDF korábbi álláspontjától eltérően viszont a múlt heti parlamenti vitában azt mondta: a hatáskörök átengedése, a közösségi jog elsőbbsége automatikus, „e nélkül nincs csatlakozás". Ennek megfelelően az MDF parlamenti frakciója olyan módosító indítványt nyújtott be, amely kimondja: a Magyar Köztársaság az Európai Unió részére egyes alkotmányból eredő hatáskörök gyakorlását – az alaptörvény megváltoztatása kivételével – átengedheti vagy közösen gyakorolhatja az EU-val. Az MDF tehát nem ellenzi ezen a ponton a kormány javaslatát, de ragaszkodik ahhoz, hogy az alkotmány megváltoztatására irányuló hatáskört kivételként nevesítsék a felhatalmazási klauzulában.
[Népszabadság]
[Népszabadság]
Ajánlott videó
- 10:52 A kannabisz jelentheti a megoldást a világ leggyakoribb májbetegségére
- 10:50 Nyugdíjszakértő: hibásan számolt a kormány a 2026-os nyugdíjaknál
- 10:41 Látott már boldog kistigrist? Végre otthonra lelt Pablo, akire szörnyű körülmények közt találtak rá Tiszafüreden – galéria
- 10:37 Natasha Bedingfield és Skepta is jön a Szigetre
- 10:32 Magyar Péter: Ukrán zászlóval pózoltak a salgótarjáni Fidesz emberei
- 10:25 Trump Pearl Harborral viccelt, amikor Iránról kérdezték a japán miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatóján – videó
- 10:17 Vészhelyzet miatt leszállt Bécsben a Düsseldorfból Budapestre tartó Eurowings-járat
- 10:09 Újabb 37 orvos ellen emelhetnek vádat a cipős ügyben
- 10:09 Anna Kurnyikova elárulta, milyen nevet kapott Enrique Iglesiasszal közös negyedik gyerekük
- 10:01 Tüntetést, tömeges bezárást fontolgatnak a benzinkutasok a választások előtt
- 09:46 Több száz millió iPhone lehet veszélyben egy újfajta kártevő miatt
- 09:36 Erszényes állat fészkelte be magát egy reptéri üzletbe
- 09:27 Vitézy: Lázár teljesen leállította a csepeli és ráckevei HÉV fejlesztését
- 09:12 Visszalépett a választáson egy DK-s politikus
- 09:12 Majka elárulta, visszakapta-e már a jogosítványát
- 19:13 VSquare: Azért csaptak le az ukrán pénzszállítóra, hogy Kijevet provokálják, és ezt a Fidesz felhasználhassa a kampány során
- 08:50 Luxusgéppel utazott Izraelbe Nagy Márton delegációja – megtagadták az adatok kiadását
- 20:31 Hiába kérték a magyar civilek, hogy távolítsák el Putyin volt tolmácsát a választási megfigyelők közül
- 08:35 Hadházy arra kéri a követőit, dobjanak neki össze kétmillió forintot, mert Kövér László megbüntette
- 09:12 Visszalépett a választáson egy DK-s politikus
- 19:47 Tóth Gabi Caramelről: Nekem egy kicsit csalódás
- 07:29 Von der Leyen Ukrajna támogatásáról: „ígéretünket teljesíteni fogjuk, így vagy úgy”
- 06:43 Összeállt a Séfek séfe döntős mezőnye
- 07:00 Egyre több jel utal arra, hogy a Jobbik korábbi aláírásokat „hasznosított újra”, hogy indulhasson a választáson
- 06:38 Izrael Iránt, Irán pedig az öböl menti országokat támadta
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
