Nagyvilág

Egy bányába zárkózva tiltakozik 33 chilei nő

Harminchárom nő zárkózott be kedden egy chilei bányába, hogy így tiltakozzanak egy segélyezési program megszüntetése ellen.

A munkaruhába öltözött, bányászsisakot viselő nők 500 méteres mélységbe ereszkedtek a Santiagótól 500 kilométerre délre fekvő Chiflon del Diablo egykori szénbányában, amely ma már turistaattrakcióként működik. Miután elbarikádozták magukat, közölték, hogy éhségsztrájkot kezdenek, ha a kormányzat valóban megszünteti a február 27-i földrengés és szökőár áldozatainak megsegítésére felállított programot. A nők azt szeretnék elérni, hogy a 12 ezer embernek munkát adó segélyprogram kerüljön bele a 2011-es költségvetésbe is, amelyről épp most folyik a vita a kongresszusban.

“Sok mindent megpróbáltunk már, hogy figyeljenek ránk, de a kormányzat nem tette meg, így arra kényszerítettek minket, hogy erőszakos lépésekhez folyamodjunk” – mondta Brigida Lara, a bányán kívül maradt tiltakozók egyike a La Tercera című napilapnak. Mint hozzátette, a bányába vonult nőket annak a 33 bányásznak a csodával határos története inspirálta, akik több mint két hónapnyi föld alatti lét után októberben szabadultak ki egy beomlott bányából.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik