A megalapozott gyanú szerint egy közép-magyarországi kormányhivatal földhivatali ügyintézője több mint 7 éven keresztül jogosulatlanul, a szükséges okiratok és hatósági eljárás nélkül valótlan adatokat vitt fel, illetve törölt a közhiteles ingatlan-nyilvántartás térképi adatbázisában.
A kormánytisztviselő – az eddig rendelkezésre álló adatok szerint közel félszáz cselekményével – rendszeres haszonszerzésre törekedett, az általa törvénysértően végzett adatmódosításokért cserébe a bűncselekménnyel érintett ingatlanok érdekeltjeitől jogtalan előnyt fogadott el.
A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség 2026. június 23-án több helyszínen, a kormánytisztviselőt és további két, ingatlanközvetítőként dolgozó személyt érintően kutatást hajtott végre, amelyek során elektronikai eszközöket, dokumentumokat, valamint készpénzt foglaltak le.
48 rendbeli kötelességszegés
Az ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a kormánytisztviselőt 48 rendbeli kötelességszegéssel, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének, valamint 54 rendbeli hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt.
Az egyik ingatlanközvetítő azért került gyanúsítottként kihallgatásra, mivel saját tulajdonú ingatlana tekintetében vesztegette meg a kormánytisztviselőt, míg a másik ingatlanközvetítő közreműködött abban, hogy a földhivatali ügyintéző egy harmadik személy érdekében pénzért önkényesen változtassa meg a nyilvántartást.
Az ügyészség a kormánytisztviselőt gyanúsítotti kihallgatása után őrizetbe vette, és indítványozta letartóztatása elrendelését. A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája a 2026. június 25-én meghozott végzésével – az ügyészi indítvánnyal egyezően – a bizonyítás veszélyeztetésére tekintettel egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását, aki a döntés ellen fellebbezést jelentett be. A másik két gyanúsított szabadlábon védekezik.
