Több dolgozójának munkaviszonyát felfüggesztette a svéd Ericsson távközlési cég a külföldi titkosszolgálatokat érintő kémbotrány nyomán . Magas rangú, cégen belüli források a Reutersnek pénteken azt mondták, hogy a botrány főszereplői Oroszországnak adtak át vállalati titkokat. Még szerdán két jelenlegi és egy volt, pénteken újabb két jelenlegi Ericsson-alkalmazottat függesztettek fel állásából. A volt munkatársat tetten érték, amint egy külföldi hírszerzési tiszttel találkozott. A Reuters szerint valószínű, hogy az ügyben egy orosz diplomatát kiutasítanak Svédországból, bár a stockholmi külügyminisztérium szóvivője szerint péntekig ilyen döntés nem született. Az ügyben eljáró ügyész szerint a korábban felfüggesztett három személy kémkedés, vagy ipari kémkedés minősített esetével gyanúsítható. Az Ericsson hivatalosan nem közölte, hogy milyen jellegű dokumentumok jutottak ki a cégtől, de egy vezető munkatárs szerint úgy tűnik, hogy katonai titkok nem kerültek illetéktelen kézbe. Az Ericsson a világ legnagyobb mobiltelefon-hálózati gyártója, de részt vesz a svéd JAS 39 Gripen harci repülőgépek radar- és rakétavezérlési rendszereinek fejlesztesében is. Az Ericsson papírja pénteken késő délután 0,52 százalékos veszteséggel 9,70 svéd korona volt a stockholmi tőzsdén.
Ajánlott videó
- 07:54 Kétszer mondta el szóról szóra ugyanazt a felszólalást a parlamentben a fideszes Halász János
- 07:52 Öccse helyett akart vizsgázni egy férfi Kecskeméten
- 07:49 ValóVilág: VV Geri csak VV Reni lábujjait tudta nézni a stúdióban
- 07:31 Személyvonat elé hajtott egy kamion Baján
- 07:28 Ferrari-pilóta büntetése miatt változott a Miami Nagydíj végeredménye
- 07:23 Vádat emeltek a férfi ellen, aki bosszúból felgyújtotta egy korábbi albérletét Somogyban
- 07:15 Szobrot kapott az utolsó palóc dudás
- 07:05 Next Top Model Hungary: A zsűrit is megosztotta, hogy két versenyző nem volt hajlandó levetkőzni az aktfotózáshoz
- 07:04 Kétharmados elégedetlenséget, hárompárti parlamentet mért a Publicus
- 06:30 Egy Facebook-csoportban tudta meg, hogy pasija egyszerre 80 nővel csalta
- 06:25 A NAV kórházak ellen indított végrehajtási eljárást
- 06:21 Ma lejár a jelöltállítási határidő az önkormányzati választásra
- 06:15 Bűvöletben tartják a természetfotóst a Balaton szépségei
- 06:11 Zivatarokra figyelmeztetnek négy vármegyében
- 05:51 Évtizedes tapasztalatra cáfol rá a Tisza Párt – mit mutatnak a széttartó kutatások?
- 18:08 Lezuhant és szörnyethalt egy fiatal turista az egyik legnépszerűbb ír turistacélpontnál
- 23:36 Lando Norris pályafutása első futamgyőzelmét szerezte Miamiban
- 16:41 Meghalt Bernard Hill, A Gyűrűk Ura és a Titanic színésze
- 20:05 Hétfő hajnalban újra látható lesz a sarki fény Magyarországról
- 16:13 Hatos lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 07:05 Next Top Model Hungary: A zsűrit is megosztotta, hogy két versenyző nem volt hajlandó levetkőzni az aktfotózáshoz
- 14:08 Magyar Péter: Feloszlatjuk az Orbán-Tiborcz-Mészáros részvénytársaságot
- 18:21 Esélyt sem adtak a dánok, hogy a Fradi kézisei négyes döntőbe jussanak a BL-ben
- 17:32 Több százan tüntettek Anna Netrebko németországi koncertje ellen
- 21:57 A nap legfontosabb hírei – 2024. május 5.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!