Nagyvilág

Összmagyar regiszter készül

Jövő év elején elkezdődhet az összmagyar regiszter kialakítása, a kezdeményezéssel a világ minden pontján élő magyarok identitását szeretnék megerősíteni - mondta el Semjén Zsolt.

A regiszteren keresztül Magyarországról szóló, elsősorban magyar nyelvű üzeneteket, irodalmi műveket juttatnának el azokhoz, akik megadják email-címüket. Első lépésként a magyar szervezetekhez fordulnak majd, akiktől azt kérik, ismertessék meg tagjaikkal a magyar regiszter lehetőségét. A csatlakozók üzeneteit, javaslatait is szívesen fogadják majd, oda-vissza működne a regiszter.

Olyan államokban van hasonlóra példa, amelynek tagjai közül sokan élnek szétszórtan a világban. Az emigráció magyarságát a magyar nyelvű üzeneteken kívül pedig az adott ország nyelvén is érdemes megkeresni.

A kormányfő kereszténydemokrata helyettese kiemelte: a regiszter gondolata abból a természetes igényből következett, hogy megerősítsék magyarságukban azokat a szétszórtságban élő magyarokat is, akiknek nincs lehetőségük az anyaországgal a közvetlen kapcsolattartásra. Kitért arra is, hogy ha a magyar nemzet valamely részét sérelem éri, mint a szlovák nyelvtörvénynél történt, akkor a regiszter segítségével a világ magyarságát tudják tájékoztatni, és segítséget tudnak kérni.

Az internetalapú regiszter működéséről kifejtette: az minimális költséggel megoldható lesz, s felhívta a figyelmet arra, hogy az állampolgárságról szóló honlapot is egyetlen fillér nélkül fejlesztették. Megjegyezte: az érdeklődés már most óriási a regiszter iránt, nagyon sok társadalmi felajánlás érkezett például művészektől, akik vállalták, hogy az üzenetek elkészítésében segítenek, illetve nyelvtanároktól, akik a fordításban ajánlották fel a segítségüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik