Vádat emelt a Kiskunhalasi Járási Ügyészség azzal a nővel szemben, aki többször is a saját húgának adta ki magát azért, hogy elkerülje az elzárást. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a Kiskunhalas környéki nő nem fizette be a szabálysértések miatt kapott pénzbírságot, ezért a hatóság elzárásra változtatta korábbi büntetését, és körözést adott ki ellene.
Két éve, július közepén a közúti közlekedési szabályok megsértése miatt a kiskunhalasi járőrök igazoltatták. A nő, hogy ne derüljön ki a kiléte és az érvényben lévő körözés ellene, a húga adatait adta meg, így a rendőr helyszíni bírsággal elengedte. A vétlen családtag akkor szembesült a történtekkel, amikor az elmaradt kifizetés miatt megkapta a bíróságtól az elzárásról szóló határozatot.
Az ügyészség szerint a nő azzal, hogy testvére adatait diktálta be, hamisan vádolta meg őt szabálysértések elkövetésével, és valótlan adatok rögzítésében működött közre. A nyomozás során az is kiderült, hogy a nőt korábban ugyanezen bűncselekmények miatt már jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség a próbaidejét töltő nőt hamis vád vétségével, valamint közokirat-hamisítással vádolja, és végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza, valamint a korábbi, felfüggesztett büntetésének utólagos végrehajtását is kéri a bíróságtól.
Egy nagymama a drogozó unokáját vádolta hamisan, mert szerinte ráférne a börtön.
